A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az első, míg az ozsdolai Ördög Zoltán az ötödik helyen zárta a motokrossz Balkán-bajnokság negyedik, szerbiai futamát. A háromszékiek a hétvégén sem pihennek, szombaton és vasárnap Moreni-ben rendezik meg a román pontvadászat harmadik megmérettetését.
A motokrossz Balkán-bajnokság legjobb versenyzői az elmúlt hétvégén a szerbiai Globaréban találkoztak, ahol a sorozat negyedik futamát tartották meg. Ahogy már megszokhattuk, a küzdelemsorozat versenyeinek rajtjánál ott van a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és az ozsdolai Ördög Zoltán, előbbi a Bukaresti Steaua, utóbbi a Top Cross TCS Otopeni színeiben rótta a köröket a kétnapos eseményen.
Törökország után Szerbiában sem talált legyőzőre Tompa Krisztián, az MX2-es géposztályban KTM-mel versenyző szentgyörgyi megnyerte a globaréi viadal mindkét futamát. „A pálya jó volt, annak ellenére, hogy a 38 fokos meleg miatt nagyon kiszáradt, és a szervezők nem tudták rendesen locsolni. Az első futamon rajt-cél győzelmet arattam, a másodikon csak másodikként jöttem el a rajtrácsról, és pár kör után törtem az élre, onnan már senki sem ért utol” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tompa Krisztián, aki már csak 30 pontra van a 2021-es Balkán-bajnokság megnyerésétől.
Az MX2 Juniorban érdekelt Ördög Zoltán az elmúlt hétvégén nemcsak a Balkán-bajnokság negyedik futamán állt rajthoz, hanem a szerb pontvadászatban és az Alpok-Adria Kupában is pontozott. 14 esztendős ozsdolai sportolónk egy 5. és 8. helyezéssel összesítésben 5. lett a balkán-futamon, míg a másik két versenyen a dobogó legalsó fokára állhatott fel. „Elégedettek vagyunk az eredménnyel, még úgy is, hogy Zoltán volt a mezőny egyik legfiatalabbja. Keményen harcolt, közel állt a Balkán-bajnoki dobogóhoz, így összességében jó hétvégénk volt” – összegezte a Globaréban történteket Ördög István, tehetséges motorosunk édesapja.
Eredmény (Balkán-bajnokság, 4. futam): z MX2Junior: 1. Viktor Nejcsev (bolgár, GasGas), 2. Mariosz Kanakisz (görög, KTM), 3. Erőss Koppány (romániai, Yamaha)… 5. Ördög Zoltán (Yamaha) z MX2: 1. Tompa Krisztián (KTM), 2. Kristian Petkov (bolgár, KTM) 3. Radoszlav Zokov (bolgár, KTM).
A motokrossz Balkán-bajnokság következő és egyben utolsó futamára október 16–17-én kerül sor Görögországban, de addig is versenyzőinknek ott van a hétvégi (július 3–4.) román bajnoki forduló, amelynek Moreni ad otthont. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.