Az első pofon a legnagyobb – hirdeti a dal –, de ezen már rég túl vagyunk. Most azt mondhatjuk: újabb pofont kaptunk kebelbarát koalíciós partnereinktől. Igen, mert a huszárvágással felérő határozat, melynek értelmében Kovászna és Zágon közigazgatási egységeket a bodzafordulói bíróság hatáskörébe utalták, valóban nagy pofont jelent – ha van, ha nincs politikai háttere. De hát egy ilyen erőszakos, egyesek számára szinte titokban meghozott változtatásnak hogyan ne lenne?
Az igazságügyi miniszter az USR+ honatyájaként került az igen magas bársonyszékbe. Ha van, ha nincs hatásköre az ominózus határozatot megfogalmazó Legfelsőbb Bírói Tanács fölött, becses aláírásával ellenjegyezte a dokumentumot, szentesítve az égbekiáltó igaztalanságot.
Ha tényleg nagy az egyetértés, a testvériség, a közös törekvés a koalícióban, akkor legalább annyit kellett volna tennie, hogy átszól a szomszédnak: Hunor, ezt vagy azt akarják tenni az érdekképviseleted által vezetett megyében. Jó ez így? Egyetértetek?
Arra nem is jó gondolni, hogy ez a feltételezett egyetértés valami egyébnek volt az ára… Mert azért a naiv is látja, hogy a kormánykoalícióban nagy ugyan a „szerelem”, de mindenki a maga malmára kívánja hajtani a vizet, egyéni, csoportos érdekeket akar kiszolgálni. És az a szép, amikor a csoportos érdek valójában a választók közös érdekét fedi.
De ne gondoljunk rosszra, értsük meg: nincs politikai háttere az ügynek, nem pofozkodásról van szó. Csupán arról, hogy bővíteni kívánták a bodzafordulói bíróság ügyfélkörét – hogy ne kerüljön lakat az intézményre. A határozatban (melyben más megyék bíróságainak közigazgatási hatáskörét is felsorolják) így indokolják a váltást: a bírák munkamennyiségének kiegyensúlyozása, az igazságszolgáltatásnak a polgárok felé való közeledése okán rendelik el az átirányítást. Hogy Kovásznához Kézdivásárhely vagy Bodzaforduló van közelebb, azt most ne számolgassuk…
Hogy ez milyen következményekkel jár Józsi bácsi vagy Gizi néni számára, az mellékes. Minden háborúnak vannak áldozatai, most a kovásznaiak és zágoniak a bodzavidéki igazságszolgáltatási egység megtartásáért folyó csata (nem járulékos) áldozatai lettek. Az élet megy tovább, és bárcsak ilyen egyszerű lenne a dolog.
Az, hogy hosszú utat kell vállalniuk ezután, ha bíróságra kényszerülnek, még csak kibírható. De ki fog segíteni ott, idegenben az ügyintézésben? – hogy csak egy nagy kérdőjelről beszéljünk. Mert akik eddig a kézdivásárhelyi bíróság ügyfelei voltak, azok nagy része nem a hivatalos nyelv ismeretéről, könnyed használatáról híresek. Hogyan lehet majd igazságot szolgáltatni, ha a peres fél azt sem tudja, mi hangzik el? Hogy mivel vádolnak, mit kellene bizonyítani, mert nem valószínű, hogy magyarul is értő ügyvédek fogják vállalni a Bodzafordulóra kerülő ügyeket. Hogy lehet kérni hivatalos fordítót? Lehet, de nem mindig jön össze. Avagy: a megyében jár ugyan az anyanyelvhasználat joga, de nem mindig és mindenhol jut.
Nem politikai az ügy, ezt már megállapítottuk. De most a politikum kutyakötelessége, hogy visszaállítsa a rendet. Ha egyáltalán vissza lehet állítani. Mert, a kocka el van vetve, sőt, meg is állott, orbaiszékieknek nem kedvező helyzetben.
