Harminckettedik alkalommal kezdődtek meg csütörtökön Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napok rendezvényei – tavaly online térben zajlottak az események, így gyakorlatilag a résztvevők harmincegyedik alkalommal örvendhettek egymás közelségének. A várt együttlétet a „felsütött a nap” kifejezéssel metaforizálta Gyerő József polgármester.
A Csoma-napok rendezvénysorozat a megszokott forgatókönyv szerint idén is számos kulturális eseményt foglal magában, fénypontja azonban a Kőrösi Csoma Sándor – az idő arcai című tudományos konferencia. Az értekezlet szervezői változtattak az eddigi helyszínen, Kovászna helyett Csomakőrösön tartják az előadásokat. „Szent helyen, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában, olyan helyeken, ahol valószínűleg egykoron ő is járkált” – fogalmazott a konferencia tegnapi megnyitóján Gazda József nyugalmazott tanár, a Csoma-kultusz éltetésének vezéregyénisége.
A Csoma-napokat Kovászna önkormányzata kiemelt fontosságú eseményei közé sorolták. Csomakőrösön, a konferencia megnyitóján Gyerő József polgármester köszöntötte elsőként a jelenlévőket, „a Kárpát-medence, avagy a történelmi Magyarország legkeletibb városában” -- mondta. A Csoma-kultuszhoz kapcsolódó több megvalósítást, folyamatban lévő munkát is felemlített. Épül a dokumentációs központ, finanszírozására két évvel ezelőtt, az akkori Csoma-napok alkalmával kaptak ígéretet Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselőtől, aki be is váltotta adott szavát. Kiemelte: örvendetes módon Makovecz-tanítvány, Csernus Lőrincz vállalta a tervezést, így monumentális épület van készülőben. Önkormányzati sikerként számolt be arról, hogy Bukarestig menve végleges ítéletet harcolhattak ki a városi művelődési ház falára helyezett Széchenyi-plakett ügyében. Támadták az emléklapot, le akarták vetetni, de a bíróság kimondta: minden szempontból, a szöveget is beleértve, eleget tesz a törvényes előírásoknak – elevenítette fel. (A táblán a Kőrösi emberi nagyságát megfogalmazó Széchenyi-idézet is szerepel: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak.” - szerk. megj.)
Gazda József köszöntőbeszédében a Csoma-napok, a konferenciák történetét említette fel, aláhúzva a folyamatos fejlődést. Az első alkalommal – a Csoma-egyesület bejegyzésének évében – csupán három előadó volt jelen. Azóta az előadók száma elérte a hatszázat, idén 29-en mutatják be tudományos értekezésüket. „A folyamat tart, ami örvendetes, a Csoma-kultusz, az egyesület léte, rendezvényeinek folyamatossága bizonyítja, hogy előre megyünk” – jelentette ki. Gazda József.
A konferencia pénteken és szombaton is folytatódik a csomakőrösi panzió termében.
Ma este a Csoma-napok hivatalos, gyertyás, fáklyás megnyitójára is sor került Kovásznán a művelődési ház előtti Csoma-szobornál. Az estet a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákszínpadának előadása zárja Csomakőrösön – a nagyérdemű Molnár János rendező Laczkfi János művei alapján színre vitt Örök című előadását láthatta.
Szombaton csúcsosodnak ki a konferenciát kísérő események, Csomakőrösön kerül sor a Csoma-díj átadására, idén dr. Flórián Csaba a kitüntetett. Kőrösi Csoma Sándor-domborművet is felavatnak, alkotója Túri Török Tibor. Mindezekről következő lapszámunkban számolunk be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.