Egy éve én is fekete-fehér ruhában, az iskolapadban reszketve vártam az érettségi tételeket, azonban tavaly nem csak az eredményeink miatt izgultunk, hanem a járványhelyzet alakulása miatt is. Amikor az oktatási minisztérium bejelentette, hogy két hétre szünidőre kell mennünk, mindenki boldogan távozott az iskolából, el sem köszöntünk rendesen egymástól. Tizenkettedikes diákként ez a minivakáció pluszidőt jelentett a tanulásban. Két hét múlva pedig a híradó előtt ülve vagy online portálokról tudtuk meg, hogy ebben az évben nem lesz több jelenléti oktatás, így az utolsó óráinkat online tanításban tartják meg.
Sírtunk és szidtuk a rendszert, az államot, a kormányt, és ha a vírus élő ember lenne, biztos vagyok abban, hogy meglincseltük volna abban a pillanatban.
Emiatt az iskolás éveimre úgy tekintek vissza, mint egy befejezetlen történetre, aminek nincs igazán boldog lezárása. Mi, akik tavaly végeztünk, hagyományos ballagás nélkül indultunk útnak a nagyvilág rejtélyeibe. Elmaradt a bankett, a közös éneklés a tanárokkal, elmaradt a hagyományos búcsúzás az iskolai és egyben kamaszéveinktől, elmaradtak a legutolsó óráink az osztálytermünkben, egyszóval minden elmaradt, amit az érettségi stressz előtt vártunk éveken át. És én valahol azt éreztem, hogy a járvány ellopott tőlem valamit, ami igazából a tizenkét év lezárását jelenti. Persze, félig-meddig az is tekinthető boldog lezárásnak, hogy már kezembe foghatom az érettségi diplomámat.
„Élvezd ki az egyetemi életet, mert azok lesznek életed legszebb évei.” Ezt a mondatot minden elsőéves egyetemista hallotta már. Nekem is ott csengett a fülemben, amikor megtudtam, hogy sikeresen felvételiztem az egyetemre.
Az egyetemi diákélettől az elszakadást várjuk a szülőktől, a jól megszokott, kényelmes életünktől, vagy ahogy szokták mondani, a kirepülést a családi fészekből. A függetlenség érzetét jelenti belevágni egy más életszakaszba, szülők és szabályok nélkül. Megtanulni önállóan élni, számlákat befizetni, eltartani magad.
Mi vagyunk az első nemzedék a diákok körében, akik a járvány miatt rendhagyóan kezdtük az egyetemi éveinket, ami egyáltalán nem volt derűs. Szerintem mindannyian azt érezzük, hogy jelenleg megfosztottak valamitől, ami lényegében a szabadságot és a felnőtté válásunkat jelenti. A kapcsolatok kiépítése a szaktársakkal képernyőn keresztül történt, jobb esetben virtuális kocsmával. A diákélet az egyetemistáknak monotonná vált a kialakult helyzet miatt. A hétköznapjainkat a laptop előtt töltöttük szinte egész nap, és ez nem az, amit vártunk az egyetemi éveinktől, mert ugye, ezek az évek a legjobbak az életünkben.
És most minden egyetemista és idén felvételiző diák tűkön ülve várja, hogy a nyaralások és lazítások milyen hatással lesznek az egyetem kezdésére. Szóval, kérlek, kedves járvány, húzódj vissza kicsit, hogy élvezhessem a jelenléti szesszióimat, a közös tanulásokat és maradandó élményeimet.
Ungvári Szende Etelka
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
