Lőnye is kétféle van: magyar lőnye és annak a székely változata. Mind a kettő tartalmas ugyan, olcsó, könnyen elkészíthető, nem éppen a legmódosabb családok eledele volt. Olvastam, hogy 300 éve is készítették, és az egyik legrégebbi magyar étel, a németek és a lengyelek is fogyasztották. A magyaroknál mákos guba a neve, eredetileg ünnepi étek volt, később már az év minden időszakában készítették. Vékonyra nyújtott kelt tészta adta az alapját, amelyet hosszúra feltekertek és kemencében kisütöttek. A tekerést gubancokra vágták, cukros tejben vagy cukros vízben megpuhították, cukros mákkal megszórva fogyasztották. A mákhoz a bőség, a gazdagság és a szerencse hiedelme társult, így az év végi ünnepi asztalon gyakran helyet kapott a lőnye, hogy az új esztendőben bőséget hozzon, és előszeretettel használták böjtös ételként is. Szegényes, puritán változatát kenyértésztából is el lehet készíteni.
Kiderült, hogy a lőnyét a mi kedves mezőföldi településünk, Székelypetőfalva neve mellé már eléggé rég odaillesztették a környékbeliek. Nem gúnynév, inkább nevezgető funkciója volt, ami már azért is találó, mert a falu első telepesei a zabolai főúri Mikes-udvar jobbágyai voltak, és valószínű, hogy nem mindig volt túlzottan gazdag asztaluk.
Both Katica mondta el a petőfalvi székely lőnye összetételét. A búzaliszt helyét Petőfalván a puliszkaliszt foglalta el, amelyet kisütni bajos lett volna, ezért lábasba rakták össze, édesített (méz?) mákkal s gyakran szilvalekvárral rétegesen, és felmelegítve akár tejjel, akár borvízzel (mert Petőfalva borvizes falu) lenyomtatták.
A régi székely asszonyok mesterien igazították receptjeiket a helyi viszonyokhoz. Ezt az ételféleséget ma már itt is ritkán fogyasztják, de biztos, hogy bárki el tudná készíteni. Berakott mákos puliszkát édesanyám asztalánál én is ettem, kisdiákkoromban a szentgyörgyi Vojkánban nagyanyám a jól megsózott puliszkát csak napraforgóolajjal rakta össze. Egyed, fiam, a beled is telik (értsd: a beled istenit) – mondották aszály idején. Szülőfalumban a nagy szárazságkor, 1946-ban akkori pénzben 5000 lejt kértek egy kiló puliszkalisztért.
Mesél a föld Petőfalván,
ha meséltetjük, sze itt van a Mezőföld közepe/szíve. A XX. század elején háromszázan éltek a faluban, azóta a lélekszám 120 körülire csökkent. Lakóinak egyharmada magyar anyanyelvű cigány. Az idén húsz cigány gyermek alkotta az egyetlen, összevont osztályt. Szófogadóak, igyekvőek, kedvelem őket – mondta Haan-Deák Anikó vakációzó tanítónőjük. Népes az óvodás gyereksereg, az idén tizennégyen voltak, közülük egy magyarul is beszélő román nemzetiségű apróság, óvónőjük Bende Katalin.
A falu egyik megtartó kincse a jó minőségű termőtalaj. Ottjártunkkor épp virágzott a székely valuta, a pityóka. Szereti, imádja a földet a petőfalvi ember, mert elődeit is s most utódainak zömét is ez tartja el. Érkezésünkkor a faluban kiöntött a Haraly pataka, rengeteg szemetet hozott magával, de lehet, hogy sodort egy-egy hódot is, melyek elszaporodtak az orbai patakok medrében.
Petőfalva másik kincse az altalajában rejtőzködő szénsavas ásványvíz, a borvíz. Lépten-nyomon bugyorog fel a Feketeügy vizenyős lapályán, akárhol megmártózhatna az ember a feltörő fortyogókban. Ki is használták ezt a régiek. A falu mellett évszázadok óta ismert volt a folyó egyik elhagyott mély holtárkában feltörő szénsavas borvíz, a Petőfalvi Fortyogó, ahol reumás, meggémberedett és érszűkületes lábukat áztatták az idősek. A Fortyogó annak a kéregtörésnek a mentén jön a felszínre, amelynek vonalán északabbra Hatolykafürdő, délebbre pedig Kovásznafürdő helyezkedik el. Régi kedves barátunknak, Both Lászlónak egy 1932 júliusában készült fénykép van a tulajdonában, a Fortyogó avatóünnepségén készült. Három öltözőkabin volt az épületben – emlékezett vissza egy régebbi riportutunk alkalmával id. Both Ferencné, Ilonka néni, és elmondta, hogy egyikben fürdőkád is volt. Helyben melegítették fel az ásványvizet, bemerték a kádba és kúrálták benne beteg lábukat. „Olyan béna ember is volt, hogy cigányszekéren hozatta át magát mindennap Gelencéről, s kúra után a lábán ment haza. Az én lakásommal szemben is feltört a réten a borvíz, a cigány gyermekek feredeztek benne” – mutatta id. Both László. Várhelyi Piroskának borvíz van az udvari kútjában, a fürdőkádjába be van kötve, s akkor vesz borvizes gyógyfürdőt, amikor akar. Összetétele és gyógyító ereje hasonló a kovásznai borvizéhez – tesszük hozzá mi.
Ivásra alkalmas vize is van a falunak, ez a Petőfalvi borvízkút, fürdésre pedig a Fortyogó szabadtéri régi ásványvizes medencéje szolgál. A feredőhelyet a Szülőföld Alaptól nyert pályázati pénzből 2007-ben újíttatta fel két lelkes fürdőbarát, Albert Zoltán geográfus és Papucs András geológus mérnök. A medence mellett felépült a vidék egyetlen hagyományos fatüzelésű szaunája, amely a környék érdekessége. Ugyanők az önkormányzat segítségével felújíttatták azokat a pannókat, melyeken a fürdőzés és szaunázás szabályait ismertetik. Júliusi látogatásunk idején jobbára törzsvendégek menekültek ide hűsölni a kánikulában. Működtetésével Both Lászlót, a zabolai önkormányzat alkalmazottját bízta meg a községvezetés: őrzi a kulcsot, működteti a szaunát is, ha kell. Tavaly egy apa-fiú tábor résztvevőinek segítségével új kerítés épült a Fortyogó körül, megújult a vizes medence deszkázata. Magyarországi csoport is meglátogatta a helyet, amely tulajdonképpen egy nedves mofetta, ugyanolyan gyógyhatású, mint egy száraz gázfürdő. A magyar–román mofettás tapasztalatcserére érkező csoportot a Mofettával és Szén-dioxid-terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület elnöke, a Székelyföld-barát dr. Csáky Csaba ny. egyetemi docens vezette.
Fortyogó – balról a szauna
Mezei kultúrák alatt szunnyad őstörténetünk
Akit érdekelt székely ősmúltunk, arról is hallhatott, hogy még a diktatúra idején régészeti ásatások helyszíne volt Székelypetőfalva. Falunézés közben latolgattuk, hogy mennyi falutörténet férne bele még mai írásunkba azok számára, akik Petőfalváról édeskeveset tudnak. Neve csak 1567-ben jelenik meg írásokban, de mondanunk sem kell, hogy sokkal régebbi település. Ha valaki nem említi az ásatásokat az ide érkezőnek, fürdőzőnek, ennek semmilyen látható nyoma nincs, pedig éppen az itt feltárt régészeti anyag egészíti ki a történeti irodalomban ismerteket. Jó volna egy táblával megjelölni a régészeti lelőhelyet – hangsúlyozta Both László falufelelős, ez azonban az arra hivatottak feladata lenne.
A Fortyogó közvetlen keleti szomszédságában, a falu rétjének szintjénél kissé magasabb területen tárták fel azt a régi köznépi temetőt, ahol több mint 220 sírt nyitottak fel néhai Székely Zoltán régész-múzeumigazgató irányítása alatt. A Petőfalva és Zabola határában feltárt középkori temetők leletanyaga mindennél jobban bizonyítja, hogy itt már a XII. század közepén és vége felé (II. Géza, III. István és III. Béla idejében) szervezett település volt, melyet az eltemetettek mellett megtalált akkori pénzérmék igazolnak, és azt is, hogy a székelység második telepítése előtt éltek itt magyarok. Később a kiásott csontok vizsgálatával bizonyították a kimutatott eredményeket. Az ásatások eredményeit a Korunk folyóirat közölte, számait bezúzatta a diktatúra, a régésznek pedig korlátozták a közlési-ásatási tematikáit.
Régebben is lakott volt a hely, a XIX. században bronz- és vaskori leletek kerültek napvilágra, később pedig római pénzek.
Régi templom romjaira nem találtak a régészek, de egy kisebb fakápolna éppen a mai templom helyén állt, 1711-ig használták. 1823-ban templommá bővítették, s melléje 1925-ben harangtornyot is emeltek. Oltárképe védőszentjét, Assisi Szent Ferencet ábrázolja, 1732-ben készült, és a régi kápolnából való. 1881-ben Fogarasy Mihály püspök támogatásával iskolát is építettek a falunak – tudjuk meg az imecsfalvi anyaegyház honlapján.
Székelypetőfalva nem volt elzárt település, ugyanis a Fortyogó közelében haladt el az egykori közlekedési út, a Postaút, ezen járata volt hajdanában a magyar királyi postának.
Szigethi Szabolcs vállalkozó
Déli harangszókor
Amikor tizenkettőkor megszólal a harang, akkor kell Héjja Benedeket keresni, aki gondnoka és harangozója is az imecsfalvi máterhez tartozó petőfalvi eklézsiának. Ilyen harangozót ritkán látni: harangozás közben számolja, hogy hányat húz a harangkötélen, s közben a Szűzanyához, Szent Ferenchez és Szent Antalhoz imádkozik, hogy segítsék, őrizzék életét, egészségét. Érdemes megcsodálni a templom régi szószékén a négy evangélistát ábrázoló kazettákat, az 1891-ben épített, műkincsértékű Kolonics-orgonát. Javítási költségére egyelőre nem futja az apadó eklézsiának.
Petőfavára nincs menetrend szerinti járat, nincs élelmiszerüzlet, sem kocsma, a kenyeret házhoz hordják a pékek, a tejet is más faluból hozzák, nincs Petőfalvának testvértelepülése sem, de „van akkora csend, hogy meg lehetne kapálni” – mondja az egyébként rátarti helyi ember. A büszke emberekre vonatkoztatnak egy helyi szólásmondást: hegyesen ülsz te is, mint a petőfalviak a szekéren!
A patak tele van hóddal, az ár sem tudta elvinni őket, az állatok „learatták a patak menti fűzfákat”.
Szigeti Szabolcs évekkel ezelőtt külföldön kereste a megélhetés útját, hazajött, s most itthon pirostarka húsmarhák tenyésztésével-forgalmazásával foglalkozik sikeresen.
– Mit várhat az önkormányzattól ebben az évben Székelypetőfalva? – kérdeztük a községvezetőt, Fejér Leventét. „Pénzzel támogatjuk idén is az egyházközséget, kaviccsal javíttatjuk a falu útjait, s amikor sorra kerül, lesz ott is közművesítés” – hangzott a válasz.