Bírálat a Minority SafePack elutasítása miatt

2021. július 16., péntek, Világfigyelő

Kétszeri halasztás után az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová tegnap megjelent az Európai Parlament Petíciós bizottsága előtt, hogy válaszoljon az európai polgári kezdeményezések helyzetéről szóló kérdésekre. Felszólalásában az alelnök asszony kiemelte, hogy az End the Cage Age állatvédelmi kezdeményezés esetében jogalkotást javasolt, míg a Minority SafePack kapcsán elmondta, tisztában van vele, hogy a Bizottság döntése nem kielégítő a szervezők számára. Elismételte, az Európai Bizottság véleménye szerint a kezdeményezés elindítása óta eltelt nyolc évben számos előrelépés történt az európai kisebbségvédelem terén, ezért döntött úgy a Bizottság, hogy nem szükséges jogalkotás, viszont ígéretet tett, hogy folyamatosan monitorizálni fogják az intézkedések megvalósulását.

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője az európai polgári kezdeményezések parlamenti jelentéstevőjeként felszólalásában üdvözölte az első sikeres polgári kezdeményezést, de cáfolta és hihetetlennek nevezte a Bizottság álláspontját a Minority SafePack ügyében – derült ki az RMDSZ tegnapi közleményéből. Az Európai Néppárt képviselőcsoportja nevében a politikus rámutatott: a Bizottság soha nem készített kutatást az európai nyelvi és kulturális sokszínűségről, és semmilyen konkrét intézkedése nem volt ezen a téren. A Bizottság válaszában felsorolt intézkedéseknek semmi köze a kezdeményezés javaslataihoz: a roma stratégia, a rasszizmus és diszkrimináció elleni küzdelem célja nem a nemzeti és regionális kisebbségek támogatása – emelte ki.

Az RMDSZ-es EP-képviselő kérdésére, hogy mi határozza meg a Bizottság döntését, és hogy a Bizottság szívéhez közel álló témának kell-e lennie ahhoz, hogy pozitív döntés szülessen egy kezdeményezés esetében, Věra Jourová annyit válaszolt, az európai kulturális hagyaték és a sokszínűség közel áll a Bizottság szívéhez.

A FUEN elnöki tisztségét is betöltő Vincze Loránt arra is kíváncsi volt, hogyan reagál Věra Jourová arra a felvetésre, hogy a Bizottság tulajdonképpen válogat a kisebbségek közt: míg egyesek esetében az alapvető értékekre és jogokra hivatkozva intézkedéseket javasol, addig a nemzeti kisebbségek esetében a tagállami kompetenciával érvel és folyamatosan ignorálja őket még diszkrimináció, el nem ismerés vagy a jogállamiság megsértése esetén is. Az alelnök azonban ebben az esetben is csak a roma stratégiáról és az Európa-szerte elharapózó antiszemitizmusról beszélt válaszában.
Az ülésen a liberális és a zöld frakció képviselői szintén bírálták az EB döntését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2021-07-16: Világfigyelő - :

Leadták a papíron gyűjtött aláírásokat (Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért)

A kezdeményezők tegnap leadták az illetékes állami hatóságoknak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait. Az interneten gyűjtött aláírások adatbázisainak átadására pénteken kerül sor – tájékoztatott Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság elnöke.
2021-07-16: Világfigyelő - :

Elaltattak egy felvidéki faluban kószáló medvét

Elkábítottak, majd elaltattak a szlovákiai hatóságok egy nőstény medvét. Az MTI szerint az állat hónapok óta félelemérzet nélkül kószált egy szlovákiai faluban és annak környékén – írja a Telex.hu.