Kevesebb gyakornokot fogadnának

2021. július 19., hétfő, Közélet

A tavalyinál kevesebb gyakornokot fogadna ezen a nyáron a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, őket azonban hosszabb ideig foglalkoztatná – jelentette be Vargha Fruzsina alpolgármester sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ha nagyobb lesz az érdeklődés, több körben foglalkoztatják majd a jelentkezőket.

  • Fiatalokat vár a sepsiszentgyörgyi városháza. Fotó: Mózes László
    Fiatalokat vár a sepsiszentgyörgyi városháza. Fotó: Mózes László

A fiataloknak szóló gyakornoki programot tavaly hosszabb időre hirdette meg a városháza, mert azt szerették volna, hogy az egyetemről a járvány miatt hazaszorult fiatalok tudják szakmai tudásukat gyarapítani, de idén már szabadabban lehet mozogni, ezért csak nyári egyetemi gyakorlatként hirdetik meg az önkormányzat munkájába való bekapcsolódási lehetőséget. Másik jelentős változás az, hogy már nem két, hanem négy hétre fogadják az egyetemistákat vagy a legtöbb három éve végzett friss diplomásokat, mert a tapasztalat az, hogy két hét alatt épp csak belerázódtak a teendőkbe, és mire érdemi feladatot kaptak volna, már mentek is. Tavaly 34 fiatal jelentkezett gyakornoki munkára, de nem mindenütt volt szükség annyi segítségre, amennyien voltak, ezért idén tíz személyt fogadnak egyszerre – őket a Kónya Ádám Művelődési Ház, az EMŰK és a polgármesteri hivatal különböző osztályain helyezik el –, és ha többen lesznek, két hónapra terjesztik ki a programot.

Az érdeklődők július 20-ig jelentkezhetnek akár az alpolgármester közösségi oldalán is, ki kell tölteniük egy formanyomtatványt, meg kell írniuk egy önéletrajzot, emellett szükség lesz a személyazonossági igazolványuk másolatára, és igazolniuk kell azt is, hogy egyetemi hallgatók (vagy friss végzősök). Az iratcsomók elbírálása után, július 21–23. között minden pályázóval elbeszélgetnek, maga a gyakornoki időszak július 26-tól augusztus 26-ig tart, több jelentkező esetén pedig augusztus 26-tól szeptember 26-ig is szerveznek még egy turnust.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-07-19: Közélet - Iochom István:

Lószimbólumok a Céhtörténeti Múzeumban (Incitato Művésztábor)

Hosszú idő után nagyszámú közönség jelenlétében nyílt meg tegnap délben Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében a Katrosában megtartott 29. Incitato tábor zárókiállítása. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András, Gábor Balázs és a zabolai Németh Orsolya képviselte az alkotótáborban.
2021-07-19: Közélet - Bokor Gábor:

Rókavár Sugásfürdőn

Nem mindennapi, a környéken egyedi projektet indított útjára a Vadon Közhasznú Egyesület. A Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén lévő Sugásfürdőn pénteken vágták el az avatószalagot a Rókavár névre keresztelt erdei iskola bejáratánál.