A Gábor Áron térre nyíló udvarterek felújítása tavaly ősszel kezdődött el, de alig halad. Kezdetben a munkálat azért késett meg – jött a magyarázat –, mert műemlék övezetről lévén szó, régészt is kellett szerződtetni a talajmunkák ellenőrzésére, és a többszöri közbeszerzési kiírásra egyetlen cég sem jelentkezett, főleg amiatt, hogy a korábban leszerződött pályázati pénz nem fedezte az időközben az építkezésben duplájára emelt minimálbért. Bár a városházának a költségvetést menet közben sikerült korrigálnia, a munka mégsem talált kivitelezőre, csak az ötödik kiírásra nyújtott be árajánlatot egy brassói cég.
A cég szeptemberben a 23-as udvartérben kezdett el dolgozni, de az ősz folyamán csak két udvartérben sikerült csatornázni és új vízvezetéket lefektetni. A munka tavasszal folytatódott, de jelenleg is lassú ütemben halad – eddig elkészült a 23-as, 22-es, 21-es, 20-as, 19-es, 18-as és 17-es, jelenleg pedig a 16-os és 10-es udvarterek felújítása zajlik –, de a városvezetés annak is örvend, hogy egyelőre dolgoznak még, amikor az építőiparban a duplájára nőttek az anyagárak. Annak is örülhetünk – mondotta Bokor Tibor polgármester – ha idén a tél beállta előtt elkészül a főtérre nyíló udvarterek keleti oldala.
Azt is tudni kell, hogy az Iskola utca korszerűsítése azért várat magára, mert kapcsolódik a belső udvartérgyűrű felújításához, előbb azt kell teljes egészében befejezni. A belső gyűrűben található udvarterek felújítása után a történelmi városközpont macskaköves burkolata is megújul.