A sepsiszentgyörgyi Kuti Nándor a 2021–2022. évi idényben is a Kolozsvári U-BT játékosa lesz. A Szamos-parti klub néhány napja bejelentette, hogy a háromszéki kosárlabdázó a következő szezonban is fekete-fehérben játszik. A kolozsvári együttes a belföldi versenysorozatok mellett a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt, szeptemberben a finn bajnok Salon Vilpas Vikings ellen kezdi meg a főtáblára jutásért folytatott küzdelmet.
Kuti a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubban kezdett kosárlabdázni, rövid időre Brassóba igazolt, 2010-ben pedig a Kolozsvár megszerezte a játékjogát. A kincses városi korosztályos csapatokkal nyolcszor nyert országos bajnokságot, majd 2012-ben a felnőttcsapatban is bemutatkozhatott. Az évek során két banjoki címet nyert – a másodikat idén júniusban –, négyszer Román Kupa- és kétszer Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.
A 24 éves sportoló fáradásos törés miatt az előző idény nagy részét kénytelen volt kihagyni. A kolozsvári együttes alapemberének számító sepsiszentgyörgyi játékos bal sípcsontját februárban megműtötték, azonban a kitartó munkának köszönhetően április végén ismét pályára léphetett. A 2020–2021. évi szezonban mindössze 13 mérkőzésen játszott a Nemzeti Ligában, 3,2 pontot, 1,9 asszisztot és 1,8 lepattanót átlagolt.
„Örülök, hogy továbbra is a Kolozsvári U játékosa lehetek, hiszen ebben a klubban nevelkedtem. A tizedik idényemet kezdhetem meg a csapattal. Büszke vagyok, hogy részese lehetek az U-családnak, hiszen a klub komoly történelemmel rendelkezik. Remélem, hogy egészséges leszek, és sikerül elérnünk a kitűzött célokat. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a BT Arénába, ahol a szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek, és érezhetem az energiájukat. Hajrá, U!” – olvasható Kuti nyilatkozata a kolozsvári klub hivatalos honlapján.
A sepsiszentgyörgyi kosárlabdázó a román válogatott tagjaként 2017-ben szerepelt az Európa-bajnokságon, valamint idén nyáron is kapott behívót a nemzeti csapatba, amely készül a világbajnoki selejtezőjére, ugyanis az első mérkőzéseket augusztusban játsszák. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.