Lovas zarándokok Háromszéken

2021. július 20., kedd, Riport

Lőrinczi László (1898–1981) unitárius lelkész, mezőgazdasági szakíró emlékének ajánlották útjukat a Vallásszabadság Lovas Zarándoklat résztvevői. A tizenhat lovas Székelyderzsből indult a múlt hétfőn, öt nap múltán a Daróc–Alsórákos–Ürmös–Árkos–Barót–Felsőrákos útvonalon tértek haza.

  • Lovas zarándokok Baróton. Fotó: Facebook/Barót város
    Lovas zarándokok Baróton. Fotó: Facebook/Barót város

A kérdést, hogy miért éppen Lőrinczi Lászlónak ajánlották útjukat, Demeter Sándor Loránd tiszteletes válaszolta meg a Háromszéknek: nem csak azért, mert az egyházát több évtizeden keresztül – Ürmösön harminc esztendőt – elkötelezetten szolgáló lelkész éppen negyven éve hunyt el, hanem mert egyházon kívüli tevékenysége is figyelmet érdemel. Balázs Ferenccel együtt a  népfőiskolai mozgalom előfutárának tekinthető, valláserkölcsi nevelés terén kifejtett modern tevékenysége fontosnak mondható, illetve a tyúktenyésztés fejlődéséhez is hozzájárult.

A lovasok útközben találkoztak a helyi közösségek képviselőivel – Baróton Kiss Alpár nyugalmazott lelkész és Benedek-Huszár János polgármester fogadta és látta őket vendégül –, akiknek elmondták útjuk célját, felelevenítették Lőrinczi László életpályáját, áhítatot tartottak és közösen énekeltek. Oklánd és Újfalu között, Őrhelyen a 2018-as zarándoklat egyik szervezőjére, Kelemen Levente lelkészre emlékeztek – hamvainak egy része ide van szétszórva.

Az ötnapos lovaglás nem a megtett út hosszúsága miatt, hanem a nyomasztó forróság okán volt fáradságos, de lelkileg sokat jelentett, mindenképp emlékezetes marad – mondotta Demeter Sándor Loránd.

A zarándoklatot négy éve szervezték meg először. Első alkalommal, 2018-ban az egyházalapítás 450. évfordulójára emlékeztek, majd a Dávid Ferenc-évforduló alkalmából a Székelyderzs–Déva útvonalon lovagoltak, a tavalyit pedig alárendelték egy nagyobb célnak, és a történelmi Magyarország lovas határkerülésének egy részét a vallásszabadság égisze alatt tették meg.

 

Árkosi tisztelgés

A zarándoklat végpontja és egyben fordulója Árkoson volt annak apropóján, hogy ezen a vidéken élnek többségben néhai Lőrinczi László, az Egyesült Államokban tanult unitárius lelkész, a székelykeresztúti kollégium igazgatója és vallástanár, egyházi író családjának leszármazottai.

Az unokák, dédunokák és egy ükunoka – a székelyudvarhelyi Sófalvi László, testvére, a kőröspataki Lukáné Sófalvi Klára, a Sepsiszentgyörgyön élő Pásztorné László Csilla, testvére, László Endre, Pásztor Csilla és Bordás Anna Virág ükunoka – szombaton egyfajta megilletődéssel várta azt a tizenhat személyből álló lovas zarándokcsoportot, akik a 40. évforduló emlékhordozóiként érkeztek Árkosra. A lovak birtokba vették a vártemplom melletti zöld legelőt, hűsöltek-falatoztak a zarándokok, a vendégeket fogadó-köszöntő tiszteletes Bíró Attila és az esti haragszó áhítatra hívott mindenkit a vártemplomba.

A csoportvezető Demeter Sándor Loránd székelyderzsi lelkész beszámolt a zarándoklat eddigi élményeiről, a felejthetetlen alsórákosi és ürmösi fogadtatásról. Utóbbi községben áll ugyanis emlékkopjája Lőrinczi tiszteletesnek, és többen élnek a faluban azok közül, akiket a tiszteletes konfirmált, esketett 30 évre nyúló lelkészi szolgálata idején. Lőrinczi Lászlónak, a későbbi író, költő és lelkész Balázs Ferenc (1901–1937) amerikai főiskolás kollégájának adatott meg az szerencse, hogy lehetőségeihez mérten gyakorlatba ültesse Balázs Ferenc eszmei-gondolati örökségét, rávilágítva a népfőiskolai képzés felette hasznos voltára is – emelte ki beszédében a zarándoklatot vezető lelkész. Lányával együtt lovas tagja volt a csoportnak Buzogány-Csoma István szent­ivánlaborfalvi lelkész is, aki vallásos-hazafias hangulatú énekszámaival tette bensőségesebbé az együttlétet. Az áhítaton jelen volt Kovács István újonnan megválasztott unitárius püspök, aki elmondta, hogy megválasztása után ez a legelső „vizitációja”, ugyanakkor példaértékű kezdeményezésnek minősítette a székelyderzsiek zarándoklatait. A rendezvény a Lőrinczi rokonság, az árkosi Bíró lelkész házaspár és a helyi nőszövetség terített asztalánál végződött, pohárköszöntőbe foglalta gondolatait a legidősebb Lőrinczi unoka, Sófalvi László. (kisgyörgy)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 537
szavazógép
2021-07-20: Magazin - :

Francia thrilleré az Arany Pálma (Véget ért a cannes-i filmfesztivál)

A Titán című francia pszichológiai thrillernek, Julia Ducournau rendezésének ítélte az Arany Pál­mát szombat este a 74. cannes-i fesztivál zsűrije – jelentette be Spike Lee zsűrielnök a díjkiosztó legelején. Az amerikai rendező véletlenül kotyogta ki a fődíjas film címét, miközben a legjobb férfi alakítás díját kellett volna a zsűrinek átadnia.
2021-07-20: Riport - :

Gombászok Bikfalván

Július 9–14. között rendeztük meg immár 22. nemzetközi gombásztáborunkat és mikológiai-etnomikológiai konferenciánkat  a László Kálmán Gombászegyesület szervezésében. Ezúttal Bikfalván került sor az eseményre, mintegy 70 állandó és 20 időnként becsatlakozó résztvevővel az egész Kárpát-medencéből.