Szerda és csütörtök este végeznek szúnyogirtást Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén, tehát nemcsak a városban, hanem Kilyénben, Szotyorban és Szépmezőn, a parkokban és a szabadidős létesítményeknél is. Ugyanakkor kullancsirtás is lesz a környékbeli piknikező helyeken, például az Olt partján és Sugásfürdő felé az erdőszélen. Ha eső lesz, az akciót a következő napra halasztják.
A rovarirtó szereket sötétedés után szórják ki (ez az időpont a méhek védelmét szolgálja) kézi pumpákkal és autókból; repülőből idén nem permeteznek. A városháza közleményben tudatja, hogy mindkét anyag használatát engedélyezte az egészségügyi minisztérium (a szúnyogok ellen cipermetrin hatóanyagot, a kullancsok ellen pedig a Biotrin plus nevű szert vetik be termikus köd és vizes oldat formájában), de arra kérik a lakosságot, hogy a permetezés ideje alatt kerüljék az éppen vegyszerrel kezelt helyeket, hogy ne lélegezzék be a használt anyagokat. Fél órával később már lehet közlekedni – tudatják.
A közlemény arra is kitér, hogy jövőben megelőző szúnyogirtásra készülnek, hogy már a lárvákat is elpusztítsák, mielőtt rovarrá válnának – idén is ezt a módszert szerették volna alkalmazni, de ennek jogi akadályai voltak. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.