Kató Emőke kolozsvári színművészt és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház egyik produkcióját is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) az idei gáláján, amelyen a hazai színházi szakma legrangosabb elismeréseit osztották ki.
Hétfőn késő este a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban megtartott gálán Kató Emőke vehette át a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjat a kolozsvári Reactor független társulat Minden, amit elvett tőlem Alois című, román és magyar nyelvű előadásában nyújtott teljesítményéért.
A szakmai előzsűri díjazásra javasolta a legjobb televíziós előadás kategóriában a Tomcsa Sándor Színház Samuel Beckett Rövidek című produkcióját is, amelyet Zakariás Zalán rendezett. A gála zsűrije végül a három díjra javasolt produkció közül a székelyudvarhelyi társulatét ítélte a legjobbnak.
A legjobb előadásnak járó díjat Radu Afrim Szív és más húskészítmények című előadása nyerte, amelyet Dan Coman kortárs román író szövege alapján vitt színre a craiovai Marin Sorescu Színház társulatával. A legjobb előadás díjáért versenyben volt még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának Villa Dolorosa című produkciója, amelyet Theodor Cristian Popescu állított színpadra, valamint a kolozsvári Alexandra Felseghi szövege alapján készült Verde tăiat című román nyelvű előadás, amelyet Adina Lazăr rendezett a Pro Színház Egyesület nevű zilahi magántársulattal. A legjobb rendezésért járó, Lucian Pintilie egykori neves román rendezőről elnevezett díjat Carmen Lidia Vidu vehette át, aki a bukaresti nemzeti színház által bemutatott Romániai napló. 1989 című előadást jegyezte. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Răzvan Vicoveanu színművész kapta A revizor című Gogol-drámában nyújtott alakításáért. A nagyváradi Mária Királyné Színház előadása vitte el a legjobb díszlet díját is, az elismerést Adrian Damian tervező vehette át. A legjobb díszletért járó díjért versenyben volt Andu Dumitrescu is a Pool (No Water) című előadással, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be.
A gálán életműdíjat kapott többek között a 2019-ben elhunyt Alexandru Darie román rendező, a Bukaresti Bulandra Színház egykori igazgatója, valamint Marcel Iureș színművész.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.