A gyűlölet nem alapérzelem. Kizárólag más érzések – így a harag, undor és félelem – keverékeként írható le. Bár sokan a harag szinonimájaként gondolnak rá, de két gyökeresen eltérő érzésről van szó. A gyűlölet fatörzshöz hasonlítható, amely keresztben fekszik a folyón. Egyre több szemét gyűl össze mögötte, végül a folyó felduzzad és kiönt. Mi is a gyűlölet? Miért sokkal rombolóbb, mint más ellenséges érzések?
Gyökössy Endre református lelkész és pszichológus talált ki egy szójátékot, amikor a „mégis-szeretetről” beszélt: az ilyen szeretet nem gyűjti össze a nehezteléseket, nem raktározza el a keserűségeket, mert tudja, hogy a meggyűlt, felgyülemlett harag már öl – ez a „gyűl-öl-et”.
De találó ez a mai időkre! Ölni és öletni, pedig ehelyett inkább élni és éltetni (vagy legalább élni hagyni) kellene.
A gyűlölet belső meghasonlást idéz elő és gyakran helyrehozatatlan károkat okoz legközelebbi emberi kapcsolatainkban; valószínűleg több embert és kapcsolatot rombol szét, mint bármely más érzelem. Tönkreteszi a házastársak viszonyát, szülők és gyermekek, testvérek, barátok és szomszédok kapcsolatát. Ott tombol az ember lelkében, meggyöngíti egész lényét, végül lelkileg és testileg is erőtlenné teszi, megbetegíti.
Hogyan válhat ilyen hevessé ez a mindennapi érzés, és miért olyan szörnyűek a következményei?
A gyűlöletet röviden úgy határozhatjuk meg: felgyülemlett, ki nem mondott harag. Sokszor a haragot egyszerűen szőnyeg alá söpörjük, a lélek egy eldugott sarkába száműzzük, ahol aztán lassan, de állandóan forrong és növekszik, s mivel kívülről nem látható, nem sejtett méreteket ölthet. Végül aztán szétfeszíti lelkünk ajtóit és mindent elborít. Átveszi az irányítást egy kapcsolat vagy az ember élete fölött, aki nem tud a másik közelébe se menni anélkül, hogy szomorú, dühös vagy depressziós ne lenne tőle.
Még az egészséges házasságban is váltakoznak a jó és a rossz érzések. Egyes apró dolgok zavarnak bennünket, de nem beszéljük meg őket őszintén. Ehelyett rosszkedvűek vagy bosszúsak leszünk a társunkra. Azután egyre több dolgot veszünk észre, ami nem tetszik, és ezek is fönnakadnak a felgyülemlett rossz érzések gátján. Végül összeütközésre kerül sor, ahol elszabadul az összegyűlt harag. A feszültség egy időre megszűnik, a jó érzések újra helyreállnak, jó ideig el is tartanak – aztán újra elkezdődik ez az egészségtelen körforgás.
Ha a haragot napról napra növekedni hagyjuk és nem számoljuk föl azonnal – romboló gyűlöletté válik. Amolyan hidegháború kezdődik: kényszeredett hallgatás, jelentéktelen bosszúságok fölnagyítása, állandó akadékoskodás, mindennapos megalázó, szúrós megjegyzések, amelyek pont a másik szíve közepébe találnak. A felgyülemlett harag ilyen módon végzi pusztító munkáját életünkben. A gyűlölet egyik legfeltűnőbb megnyilvánulási formája a depresszió – bár nem minden depresszió kiváltó oka a gyűlölet!
Ez a pusztító érzés erősen megviselheti testünket is. Többek között pszichoszomatikus (lelki okokra visszavezethető) panaszokat okoz. Minden érzés egyfajta energia, és azt már fizikaórán megtanultuk, hogy az energia nem válik semmivé. A lelki „gőz” gyakran fekéllyé, migrénné, asztmává, hátfájássá és sok más testi fájdalommá változik át. Tehát a le nem győzött harag romboló hatással van a lelkünkre, testünkre és az emberi kapcsolatainkra is.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
(folytatjuk)
