Mióta 1876-ban feltalálták a telefont, megszületett annak lehetősége, hogy titkos fülek is (le)hallgassák mások beszélgetéseit. Aztán tovább fejlődött a lehallgatási és kukucskálási technika, és a magukat illetékeseknek nevezettek egyre szorgalmasabban meresztgették szemüket és fülüket. Később a telefon akkor is árulkodhatott, ha fel sem vették a kagylót.
Mindenki saját maga vitte be barátját, a telefont és vele együtt, ha akarta, ha nem, a (le)hallgatózókat is saját házába. De azért voltak olyanok nálunk már a múlt század végén a nagy népi demokráciában, akik rájöttek erre a turpisságra. Ezért a telefont az előszobába száműzték, hogy ne áruljon el hálószobatitkokat, esetleg kihúzták, vagy párnát nyomtak rá, hogy ne árulkodjon. Ezek a telefonok még helyhez kötöttek voltak, mint sokáig a jobbágyok, de aztán jött a modernebb mobiltelefon, amit mindenki magával cipel. Ez mindenhová követi az embert és rajta keresztül mindenkit követhetnek, akit csak akarnak. (A beszélgetéseket utólag is vissza lehet hallgatni). Minden lépésünkről tudtak valakik, mert ha Bukarestben kikapcsoljuk a bunkofont a repülőtéren, aztán külföldön vissza, akkor rögtön üdvözöl a szolgáltató az illető országban. Különben ma már telefon sem kell a követéshez, mert sokan önszántukból rakják ki magukat a társasági oldalakra, mint szemetet a kapu elé. Mindenki (maga)mutogathatja, hogy mit tesz, kit szeret, vagy hogy hol üdül, hadd irigykedjenek ellenségei. Aztán kiderül, hogy vannak olyanok, akiket tényleg érdekel, hogy az illető merre jár és mikor ér haza. Így, mint a költő is mondta volt: tiszta szívvel betör (és viszi, ami fogható). S mire az illető hazaér, tiszta (üres) házat talál.
És a technika fejlődése nem áll meg. Most kiderült, hogy az izraeli NSO cég olyan kémszoftvert fejlesztett ki – a Pegasust –, amelyik olyan veszélyes vírust küld a célszemély telefonjára, ami ártalmasabb lehet a telefon tulajdonosára, mint sok emberre a COVID-19 vírusa.
Már azt hittük, hogy csak filmeken látunk rémes kémtörténeteket, de lám napjainkban is kirobbant egy újabb kémbotrány. E bombahír robbantásának – a terroristákéval ellentétben – nincsenek rögtöni halálos áldozatai, csak később fognak miatta fejek hullani, mint szupercellából az eső. Eget verő a felháborodás, mert gyanú szerint három elnököt, tíz miniszterelnököt és egy királyt is megfigyelhettek, és rengetek újságírót. Többek közt Marokkót gyanúsítják azzal, hogy figyelte a franciákat. A francia elnök Emmanuel Macron, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is azok közé tartozik, akik megkapták a telefonjukon a vírust, és még észre sem vették, ugyanúgy, mint azon szerencsésebbek a COVID-ot, akiknek az nem okozott tüneteket. A magyar kormányt is gyanúsítják, hogy ezzel az új kémmódszerrel figyeltetett meg 300 személyt.
Jobb helyen, ahol tombol a sajtószabadság, mint Hollandiában, ott nem lehallgatják az oknyomozó újságírókat, mint máshol, hanem lelövik, mint a kutyát, ahogy azt egy híres bűnügyi riporterrel tették Amszterdamban, a nyílt utcán. Ha a Pegasust a bűnözők telefonjára telepítik, akkor megelőzhető lett volna a gyilkosság, akárcsak nálunk, Aradon, ahol azóta sem tudják, ki robbantott fel egy autót tulajdonosostól. Különben nálunk sem nagyon lövik le az újságírókat, hanem inkább megpróbálják lefizetni őket, ami sokkal elegánsabb, mint legyilkolni. A pártok milliókat adnak tévéadóknak, és más hírközlő szerveknek lekenyerezés céljából. A liberálisok, például civil szervezeteken keresztül 200 millió lejt dobtak fel ilyen célra a kampányban. Nyilván, ha a megjutalmazottaknak van egy vékonyka bőr a képükön, nem fognak rosszakat mondani a kormányról.
Aztán tanulhatnának tőlünk mások is, akik meg akarják figyelni a sajtómunkásokat úgy, ahogy nálunk is teszik, ahol nem tudni, hogy a titkosszolgálatok hány „fedett” személyt építettek be szerkesztőségekbe.
Most nagy a felhajtás a Pegasus-botrány körül, de mikor utólag felvetődött, hogy a német kancellár asszonyt (a dán titkosszolgálatok közreműködésével) lehallgatták az amerikai barátok, akkor egy kis enyje-benyjézéssel elintézték az ügyet. Obama elnök is szokás szerint tagadta, hogy tudott volna az ügyről.
Lehetséges, hogy csak olyasmi érdekelhette az amerikaiakat, hogy Merkel asszony férje hány cukorral issza a kávét?