Olimpia2032-ben Brisbane lesz a házigazda

2021. július 23., péntek, Sport

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése értelmében 2032-ben Brisbane lesz a nyári játékok házigazdája. A tagok szerdán, a NOB tokiói 138. együttes ülésén szavaztak az ausztrál városról, amely egyedüli jelölt volt. 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles ad otthont az olimpiának.

A nyári játékok történetében Ausztrália harmadszor lesz házigazda, 1956-ban Melbourne-ben, 2000-ben pedig Sydney-ben volt az olimpia. A kontinensnyi ország előtt eddig csak az Egyesült Államok rendezhetett három különböző városában nyári olimpiát (St. Louis, Los Angeles, Atlanta).

„Történelmi nap ez, nem csupán Brisbane és Queensland, hanem az egész ország számára. Csak világvárosok nyerhetik el az olimpia rendezésének a jogát, így nagy elismerés ez számunkra. Az országnak is komoly előrelépést jelent ez a döntés, mert célunk, hogy olyan nagy eseményeket rendezzünk, melyek gazdasági növekedést eredményeznek, egyúttal társadalmi előnyökkel is járnak az elkövetkező évekre” – mondotta Scott Morrison ausztrál kormányfő.

John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság vezetője szintén kitörő örömmel fogadta a hírt, úgy fogalmazott: az olimpiai játékok a lehető legjobb kezekbe kerülnek. „Megígérhetem a világ valamennyi sportolójának, hogy felejthetetlen élményben lesz részük Brisbane-ben” – mondta Coa­tes, aki a NOB egyik alelnöke is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság február végén jelentette be, hogy célzott párbeszédet folytat az ausztrál várossal a rendezésről, ami általános meglepetést váltott ki a sportvilágban, különösen a rendezésben reménykedő vagy azon gondolkodó országok, városok, nemzeti ötkarikás bizottságok körében.

A NOB a kezdetektől jó véleménnyel volt az ausztrál pályázatról, melyet az ország kormánya és Queensland állam is teljes mellszéleséggel támogatott. Az is sokat nyomott a latban, hogy a helyszínen a sportlétesítmények jelentős része már készen van, mivel 2018-ban Brisbane adott otthont a Nemzetközösségi Játékoknak, és egyúttal a nagy sportversenyek rendezéséhez szükséges tapasztalattal is rendelkeznek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-07-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Újra nevezett, ismét selejtez a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Euroliga)

A hatszoros Román Kupa-győztes és ötszörös bajnok Sepsi-SIC kedden közösségi oldalán jelentette be, hogy az előző idényhez hasonlóan a 2021–2022-es szezonban is nevezett a női kosárlabda Euroligában. Egy napra rá az is hivatalossá vált, hogy húsz csapat jelentkezett a legrangosabb európai kupasorozatba, közülük tizennégy együttes főtáblás indulása biztos, hat alakulat – köztük a megyeszékhelyi zöld-fehér mezes gárda is – selejtezőt vív a két fennmaradó helyért.
2021-07-23: Sport - :

Rangsorolta az utánpótlásközpontokat a szövetség (Labdarúgás)

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a hazai futball­akadémiák legfrissebb rangsorát. A 2020–2021. évi szezonban összesen 61 utánpótlásközpontot osztályoztak, tavalyhoz képest a Sepsi OSK három helyet rontva a 16., míg az FK Csíkszereda két helyet előrelépve a 3. helyet foglalja el.