Csütörtök esti Budapest Wild Side című közös előadásuk ambivalens érzéseket hagyott. Nem a vetítés hiánya miatt – technikai malőr csupán, hogy a dalokat, szövegeket kísérő képek ezúttal elmaradtak –, hanem mert valamiért nem működött a kéthangos-négykezes. Két külön világot együtt tálalni ugyanis fölöttébb nehéz. Legát Tibor dalvilága egyfajta életérzést sugall, Karafiáth Orsolya szövegei teljesen másat. Az előadás címe arra utal, a Legát Tibor-i világ kap nagyobb hangsúlyt („a Budapest Wild Side egy kiszuperált magyar popsztár története Lou Reed és a Velvet Underground dalainak segítségével”, reklámozta 2018 januárjában a koncert.hu Legát Tibor estjét), a látvány pedig, hogy Karafiáth Orsolya lesz mégis a főszereplő (ugyanabban a ruhában-cipőben-hajkötővel lépett a publikum elé, mint amelyben az Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent, avagy így tanultuk a szerelmet című kötetének címlapján pózolt). Márpedig jól tudjuk, Karafiáthnál mekkora jelentősége van a külcsínnek. És azt is, mennyire erős egyéniség. Nem csoda hát, ha sepsiszentgyörgyi közös előadásuk olybá tűnt, mintha Karafiáth lenne a prímás, Legát pedig a másodhegedűs. Pedig nem, csak két külön világot, két, egymástól teljesen eltérő életérzést próbáltak műsorként „összeházasítani”. Amit e tűz-víz ellentét miatt amúgy is nehéz befogadni, néhány fontos információ nélkül pedig lehetetlen megérteni. Na jó, annyit mellékesen megjegyzett Karafiáth, hogy „együtt élünk, de ritkán dolgozunk együtt”, ami magyarázat arra, az asszony miért néz azzal a tekintettel a férfira, de még mindig nem elég ahhoz, hogy a kép egységessé összeálljon.

Így marad a néző azzal az érzéssel: látott egy hakniszerű előadást profi fellépőkkel, minimális élménnyel. Egyvalami azért mégis megmaradt: Legát­nak a Pokolra szálltál című dala írásunk címében kiemelt refrénje. Nincs baj...