Jelenleg az alkotmány nem teszi lehetővé a regionalizációt Romániában, így az erre vonatkozó kijelentések csak politikai jellegűnek tekinthetők– nyilatkozta tegnap Cseke Attila fejlesztésiminiszter, aki szerint „regionalizációról attól a pillanattól kezdve tárgyalhatunk, hogy megváltoztattuk az alkotmányt”.
A témát Emil Boc kolozsvári polgármester vetette fel: egy májusi konferencián azt mondta, az ország legutóbbi területi-közigazgatási reformját 1968-ban hajtották végre, és változásokra van szükség; olyan törvénytervezetet javasolt, amely közigazgatási könnyítéseket biztosítana a megyeszékhellyel önként egyesülő településeknek. Florin Cîţu kormányfő ezt megfontolásra érdemesnek tartja azért is, mert megkönnyítené az európai alapok lehívását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.