Románia címeréről

2021. augusztus 2., hétfő, Közélet

Július 29-én kerek évfordulónak örvendhetett, aki Románia címerét ünnepelni kívánta: 1921-ben ezen a napon jelent meg a Hivatalos Közlönyben a Trianon utáni Nagy-Románia bővített címere, azaz ekkortól vált elfogadottá és hivatalossá az ország címere.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A jelképet Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész alkotta, a kommunista korszakban nem azt használták, 1992-től azonban ismét a Keöpeczi Sebestyén által megrajzolt változathoz tértek vissza, a királyságra utaló jelképek nélkül, 2016-ban a sas fejére koronát helyeztek. Románia címerének alakulásáról, mai formájához vezető útjáról a centenárium napján Szekeres Attila István heraldikus tartott vetített képes előadást Sepsiszentgyörgyön, a Lábas Házban. Az előadó elmondta, tudtával országszerte az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület által szervezett eme rendezvényen kívül sehol másutt nem emlékeztek meg az alkalomról. Ennek okát nem abban látja, hogy alkotója magyar címerművész, hiszen ez a tény, mint kiemelte, szakmai körökben sem volt közismert, éppen ezért, tette hozzá, országos és nemzetközi konferenciákon egyaránt igyekszik népszerűsíteni Keöpeczi Sebestyén József Románia arculatának kialakításában játszott szerepét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1500
szavazógép
2021-08-02: Közélet - Iochom István:

Nevet kap a nyujtódi műfüves pálya (Tanácsülés Kézdivásárhelyen)

Több hónap után ismét a megszokott helyen, a városháza dísztermében zajlott a helyi önkormányzati testület ülése tegnap.
2021-08-02: Vélemény - Pálmai Tamás:

Fáradtság (Békési levelek)

Talán mindannyian éreztük – és nem is egyszer –, hogy iszonyúan fáradtak vagyunk, hogy tisztálkodni sincs erőnk már, csak lefekhessünk, csak pihenhessünk. De nem tehetjük, mert feladatunk van, ám elképzelni sem tudjuk, honnan veszünk erőt mindehhez.