Egy megnyert és egy elvesztett mérkőzés után a vigaszágon folytatja olimpiai szereplését a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta, aki szerda hajnalban a lettek négyszeres Európa-bajnokával, a 31 esztendős Anastasija Grigorjevával harcol a bronzmeccsért.
A 62 kilogrammos súlycsoportban érdekelt és első olimpiáján résztvevő sepsiszentgyörgyi Incze Krisztának remekül indult a tokiói birkózóverseny, hiszen a nyolcaddöntőben a magyar Sastin Mariannát le tudta győzni. A székely–magyar párharc első felvonásában 1–0-ra vezetett az anyaországi sportoló, ám háromszéki birkózólányunk a második menetben egy kitolással és egy mögékerüléssel 3–1-re megfordította a párharcot és következett számára a negyeddöntő. Itt az éremesélyes kirgiz Ajszulu Tinibekovával csapott össze. Sportolónk ellenfele 2016-ban volt már olimpiai ötödik, emellett 2019-ben világbajnok is, de nyert Ázsia-bajnokságot és szerzett aranyérmet az Ázsiai Játékokon is.
Kriszta nem ijedt meg Tinibekova hírnevétől, és a negyeddöntőben bátran birkózott, ám az első helyen kiemelt ázsiai gyorsan 2 pontos előnybe került, majd a párharc második félidejében megforgatta sportolónkat és sajnos, tussal győzött. A kirgiz az elődöntőben 10–0-ra verte az ukrán Irina Koljadenkót és három megnyert meccs után bejutott a súlycsoport döntőjébe, ahol a japán Kavaj Jukakóval csatázik.
Mivel Tinibekova a folytatásban az olimpiai aranyéremért harcolhat, a 25 esztendős Incze Kriszta a vigaszágon küzdhet tovább, az ellenfele szerdán hajnalban Anastasija Grigorjeva lesz. A lett birkózó korábban négyszer nyert Európa-bajnokságot, emellett van Eb ezüst- és bronzérme, világbajnokságon pedig kétszer állhatott fel a dobogó legalacsonyabb fokára. A párharc nyertese Koljadenko ellen lép pályára a két bronzmérkőzés egyikén. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.