A szórakoztatóipar fejlődésével – igaz, a járványügyi korlátozások ezt az ágazatot érintették a leginkább – a rendezvényszervező szerep is felértékelődött. Sőt, az István, a király székelyföldi nagyprodukció szervezése kapcsán egy nálunk talán kevéssé ismert szakma is polgárjogot nyert. A producer munkájáról, a rendezvényszervező életéről, vállalkozása kezdeteiről, a szakmáról e nagyszabású előadás-sorozat „mindenesével”, Dancs Zsolttal beszélgettünk.
Új szakma
– Meg tudjuk határozni, hogy mi a szerepe a producernek egy színpadi mű létrehozásában, vagy könnyebb azt meg fogalmazni, hogy mi nem a szerepe?
– Tavaly szeptember 2-án vállaltam el az István, a király produkciós feladatát, s bizony addig én sem végeztem ilyen jellegű és méretű munkát. A rendezvényszervezés, különböző események kitalálása, az anyagiak megteremtése, az esemény lebonyolítása már közel húsz éve a munkám, de úgy, hogy létre kell hozni egy nagyszabású, több száz szereplős előadást, annak a produceri munkáját elvégezni, még soha nem történt meg. És ebben épp ez a szenzációs, hogy mindannyian, akik részt veszünk benne, valójában egy új szakmát tanulunk, még ha sokan az úgynevezett aktív „szórakoztatóipar” szereplői is, színészek, énekesek, zenészek, technikusok stb. De ilyen méretű produkció, amely ráadásul teljes mértékben élő előadásban valósul meg, Erdélyben biztosan nem volt. Nagyon leegyszerűsítve: az a producer, aki egy produkció minden baját, gondját, nehézségét felvállalja és a legtöbbjét meg is oldja. A konfliktusok kezelésétől az anyagi tárgyalásokig. Egyik órában a politikussal, a másikban például a színpadmesterrel vagy a hegesztővel kell tárgyalni. Minden részletről, ami felmerül, tudnom kell, a produkció megszületésétől a biztonsági szolgálat öltözetéig. Persze próbálom leosztani a feladatokat, és most kiváló, nagy teherbírású, a nap bármely órájában tettre kész csapatom van, akiket lehetőségem volt kiválasztani. Korábban általában megvettünk egy kész produkciót, és annak a műszaki, ellátási feltételeit kellett biztosítani, most pedig a nulláról alkotunk egy nagyprodukciót.
Családi örökség
– Ha időben visszalépünk egy kicsit, hogyan kezdődött a rendezvényszervezői munkád?
– A vér nem válik vízzé, nem véletlen, hogy a húgommal együtt a zenével keressük a kenyerünket. Édesapám, akit zenetanárként, zeneszerzőként nagyon sokan ismernek, a kilencvenes évek közepén – egyébként az én unszolásomra is – a lemezkiadói, illetve rendezvényszervezői munkába is belevágott. Én igazából a saját zenekarom, a Semaphore menedzselésével kezdtem ’95-ben, aztán húgomnak, Dancs Annamarinak voltam a turnémenedzsere, és a kiadónkhoz tartozott több mint húsz popelőadó, zenekar, akiknek Erdély-szerte szerveztük a koncerteket, turnékat, lemezeket adtunk ki. Ez úgy tíz évig tartott. 2009 volt a kiugrás, amikor megpályáztuk és elnyertük a Szent György Napok szervezési jogát. Ezt a szervezőcsapatot azóta is erősítem, különböző szerepekben, de most már alapvetően a nagyszínpadért felelek, illetve felelnék, ha nem marad el a városnap. Ez adott lehetőséget, hogy nemzetközi előadókkal is dolgozzam, olyan nevekkel, mint a Uriah Heep, a Smokie, a Nazareth, Bonnie Tyler, Taria Turunen, az Alphaville, és sorolhatnám. Szóval, ez már egy más szint volt, hiszen általában 30–40 oldalas feltételrendszer szerepelt a szerződésben, azt mind be kell tartani.
– A jó szervező, illetve producer az, akiről a közönség nem tud...
– Igen, egyáltalán nem látványos, esetleg azt lehet látni, hogy jövök-megyek a sztárokkal, kávézunk, szórakozunk. Pedig egy esemény leszervezése több hónapos munka, nagyon tisztában kell lenni a jogi kérdésekkel, a könyveléssel (nemzetközi számlázások), az ellátás tekintetében kell ismerni a vendéglátói szintet, illetve hangtechnikai ismeretekre és persze szervezői vénára van szükség.
Szakma az időben
– Mi motivál ebben a munkában, nem sajnálod mint dobos, hogy nem a színpad, hanem a színpad körüli világ az „otthonod”?
– Szerencsésnek érzem magam, mert imádom a munkámat, nem veszem megterhelésnek, szeretem a kihívásokat, az újat. Kell a rutin, de nem elég. A színpadot diákként szerettem, de rájöttem, hogy nem az az én hivatásom. Nálam itt, Sepsiszentgyörgyön is nagyon sok jobb dobos van. Én a szervezésben vagyok jó, tudom segíteni a zenészek munkáját, szeretem a színpad mögötti létet.
– Hová tart ez a szakma, volt egy nagy zuhanás, de ismét éledezik a szórakoztatóipar.
– Összességében lehet, hogy éledezik, de a rendezvényeknél még évek kellenek, amíg visszajutunk a járvány előtti szintre. Hogy csak egy példát mondjak: 2020-ra nekem kilencven rendezvény szervezéséhez volt, illetve lett volna valamilyen közöm. A legtermékenyebb évem lett volna, falu- és városnapok, fesztiválok, privát események, nagy részük le volt szerződve, előlegek kifizetve, zenekarok beszervezve stb. Tehát a munka nagy része már a múlté volt, és minden egy csapásra összeomlott. Nagyon kemény volt az a fél év, amíg otthon ültem. Húsz éve gyakorlatilag egy hétvégén sem vagyok itthon. Nem elsősorban anyagilag, de szellemileg nagyon nehéz volt túlélni. Úgy érzem, hogy a szórakoztatóipar szenvedte meg leginkább ezt a vírushelyzetet, mert nekünk teljesen le kellett állnunk. És még mindig nehéz a helyzet, angol, amerikai fellépőket nem lehet hívni, a magyarországiak pótolják az elmaradt koncerteket, tehát onnan is nehéz szerződtetni előadót egy-egy kisebb rendezvényre. De ott van a félsz, a bizonytalanság, hogy változhat a helyzet, és bizony sok szakember elhagyta a pályát. Márpedig a legfontosabb a biztonság. Ettől eltekintve Erdélyben, Székelyföldön is nagyot fejlődött a rendezvényipar, most már vannak olyan műszaki szolgáltatók, akik országosan is megállják a helyüket, nem csak eszköz, hanem tudás és hozzáállás szempontjából is.
– Folyamatos lehet a képzési igény is ebben a szakmában...
– Igen, én nemrég végeztem el a környezettudomány szakot a BBTE-n, ott például tanulhattam katasztrófamenedzsmentet. Itthon egyelőre nem olyan szigorúak a szabadtéri rendezvények biztonsági előírásai, de csak idő kérdése, hogy komolyabban vegyék. Erre tudatosan készülünk a kollégáimmal.
A zenével összekötő szikra
– Egyszerre több rendezvényre kell, illetve kellett figyelni. Hogyan lehet ezt követni?
– Igen, olyan is volt, hogy egyszerre két városnapot és öt falunapot koordináltam ugyanabban az időben. De hogyha időben leszervezed, összekötöd a szereplőket, akkor működik. Nekem az a titkom, hogy mindenre van három tervem. A lehetséges problémákat is betervezem előre, s ha bekövetkezik, azonnal lehet reagálni.
– Állandó csapat szükséges egy ilyen tevékenységhez?
– Nagyjából igen, de hát nagyon sok partnerrel kell együtt dolgoznom. A vállalkozás persze családi, a feleségemmel együtt visszük, de nagy örömömre immár a nagyobb fiam, Ádám is rendkívül jó munkatárs. Tizenhat évesen az István, a királyban egyfajta mindenes, ő felel a mikroportok menedzsmentjéért, az ültetésekhez szükséges teremrajzot is ő készítette, rengeteget segít a stúdiómunkában, a próbák zenei alapját ő vágta, ő készíti elő és adja be a próbákon. Nagyon szereti csinálni, és főleg mindent meg akar oldani. A tizenkét éves fiam már kissé bohémebb, elvégre gitáros, de ő is néha besegít. Nagyon nagy büszkeség, hiszen én is édesapámtól kaptam ezt a szikrát, ami a zenével összeköt, ezt a saját szakmámban továbbvittem, továbbfejlesztettem, s hogyha ezt tovább tudom adni a két fiamnak, akkor ez mindennél fontosabb.
– Hogyan lehet megfogalmazni azt, hogy ebben a szakmában mi a legszebb, a legvonzóbb?
– Ugyanúgy, ahogy a zenészek a közönség szeretetéből, rajongásából táplálkoznak, a rendezvényszervező, a producer is abból merít erőt. Még ha a közönség nem is tudja, hogy ott van, hogy erre a munkára szükség van. Erőt ad az az érzés, hogy a fellépő, a közönség boldog, kapott egy élményt, és nekem ehhez közöm volt. A közönség szeretetéből táplálkozunk mindannyian, akik a szórakoztatóiparban dolgozunk.
