Németországban szeptembertől kaphatják meg a koronavírus elleni harmadik védőoltást a különböző egészségügyi rizikócsoportokhoz tartozó emberek – erről döntöttek hétfőn a német tartományi egészségügyi miniszterek a szövetségi kormánnyal egyeztetve Berlinben.
Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat. Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.
A 12 és 17 év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, így országosan elérhetővé teszik számukra a vakcinákat egyebek között az oltási központokban, háziorvosi rendelőkben és iskolákban.
Ennek előfeltétele a megfelelő orvosi tájékoztatás, illetve a szülői vagy gondviselői engedély.
Holetschek hangsúlyozta, hogy a gyerekek esetében a Pfizer/BioNTech-, illetve a Moderna-vakcinákkal fognak oltani.
Az Európai Gyógyszerügynökség már májusban engedélyezte a Pfizer/BioNTech oltóanyagát 12 éven felüliek számára, illetve néhány napja ugyanezt az engedélyt megadta a Moderna-vakcina számára is.
A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság ugyanakkor a politikai nyomás ellenére eddig általánosságban nem javasolta a gyerekek beoltását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.