EGYENLŐK ÉS EGYENLŐBBEK. Sokaknál kiverte a biztosítékot az az aránytalanság, mely az augusztus 1-jétől életbe lépő újabb lazítások kapcsán felmerült: az Untold kedvéért 75 ezerre emelték a fesztiválok létszámkorlátját, míg egy szabadtéri tüntetésen legfeljebb ötszázan vehetnek részt.
Az nem elégséges magyarázat, hogy a demonstrációkkal ellentétben a fesztiválokon csak védettségi igazolással, szervezett módon lehet részt venni, véli a Szociáldemokrata Párt (SZDP), mely bíróságon támadta meg a lazításokról szóló kormányrendeletet. Marcel Cioacu SZDP-elnök érvelése szerint nincsenek hivatalos adatok arról, hogy az oltottak kevésbé terjesztenék a koronavírust, mint mások, ezért nem megalapozott a különbségtétel a védettségi igazolást felmutató fesztiválozók és a tüntetők között. A kormányrendelet ugyanakkor nem részletezi, hogy milyen hatásvizsgálatokra alapozzák a javasolt intézkedéseket. Ciolacu azt is szóvá teszi, hogy a liberálisok zárt térben ötezer fős kongresszust tarthatnak, míg a Győzelem téren csak ötszázan gyűlhetnek össze – ebből is látszik, hogy a kormány ezzel a rendelettel csak a kritizálóit akarja elhallgattatni. (Főtér)
KEVÉS MELÓ, SOK FIZU. Miközben Florin Cîțu folyamatosan azt követeli a miniszterektől, hogy csökkentsék a vezetői állások számát, mert túl nagyok a kiadások, a Moldovai Köztársasággal való kapcsolattartásért felelős irodában megduplázták az alkalmazottak számát – korábban 31-en voltak, egy friss határozat szerint már 66-an –, s ha már hirtelen ennyien lettek, a vezetői állások számát is jól felemelték. Természetesen a kormány főtitkárságának égisze alatt működő hivatalnál az égvilágon semmi nem indokolta a létszámnövelést: az elmúlt hét hónapban egy civil szervezet számára szerveztek egy pályázatot, aztán néhány találkozót moldovai politikusokkal. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.