A koronavírus elleni oltáskampány felpörgetésének módját keresik a hatóságok: az egészségügyi miniszter különböző jutalmazási módszerek bevezetését javasolta, az államfő pedig továbbra is a meggyőzést szorgalmazta, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy diszkriminatív megszorításokkal büntessék a beoltatlanokat.
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter a news.ro hírportál által tegnap közölt interjúban elmondta: ebédjegyekkel és tombolával bátorítanák az oltás felvételét, a szaktárca hamarosan a kormány elé terjeszti egy erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét. A tárcavezető megerősítette: a páciensek veszélyeztetésének elkerülése érdekében rendszeres tesztelésre köteleznék a beoltatlan egészségügyi dolgozókat. Ezt saját költségükön kellene elvégezniük, tekintettel arra, hogy az állam ingyenesen biztosítja a védőoltást, amelynek biztonságos voltáról immár elegendő tudományos adat áll rendelkezésre – érvelt a miniszter.
Klaus Iohannis államfőt egy Bukarest melletti természetvédelmi területen tett látogatása alkalmával kérdezték az újságírók arról, támogatná-e, hogy megszorításokat vezessenek be a beoltatlanokkal szemben. „Nem győzhetjük le a világjárványt diszkriminációval. A járványt csak tömeges oltással tudjuk megfékezni” – jelentette ki Iohannis. Rámutatott: nem lehet az embereket olyasmire kényszeríteni, amit azért nem akarnak megtenni, mert nem értik. Az elnök ezért a tudatosítás fontosságát hangsúlyozta és az oltási kampány erősítését szorgalmazta. Hozzátette: a védőoltásoknak is köszönhetően csökkent eddig a koronavírusos esetek száma, és a romániaiaknak meg kell érteniük, hogy az immunizálást folytatni kell, mert ellenkező esetben fennáll a veszélye a világjárvány negyedik hullámának, amely más európai országokban már megjelent. Nyomatékosította: a negyedik hullám főként a beoltatlanok körében terjed, akik a betegség súlyos formáival szembesülnek, míg a beoltottak, ha el is kapják a vírust, az esetek túlnyomó többségében nem kerülnek kórházba, mivel az immunizálás gátolja a betegség kialakulását.
Az államfő ugyanakkor elismerte: elképzelhető, hogy Romániában is kitiltják a beoltatlanokat olyan „nem létfontosságú” helyekről, mint a mozik és vendéglők, de szerinte ez önmagában nem jelent megoldást a járványra, a „magyarázat nélküli” tiltások pedig nem vezetnek sehova. Iohannis is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egészségügyi dolgozók ne legyenek beoltva, és támogatásáról biztosította a kormányt, ha nyereményjátékot, sorsolást vagy más hasonlót javasol az oltási hajlandóság növeléséért, hozzátette azonban, hogy figyelmesen elemezni kell a költségeket, mert maga az immunizálás is ingyen van, és a dolgoknak az észszerűség határain belül kell maradniuk.
Az immunizálás továbbra is lassan halad Romániában, az oltási hajlandóság júniusban esett vissza, azóta átlagosan naponta 9–10 ezerrel emelkedik a beoltottak száma. Az elmúlt két hónapban alig több, mint két százalékkal emelkedett a lakosság átoltottsági aránya, mostanáig a beoltható – 12 év feletti – lakosság kevesebb mint 30 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. Ilyen körülmények között Románia 700 ezer dózist kíván eladni Írországnak a Pfizer-BioNTech vakcinájából. Andrei Baciu egészségügyi államtitkár szerint jelenleg a romániai oltási kampány folytatásához nincs szükség erre az adag készítményre, még abban az esetben sem, ha esetleg a harmadik dózis beadásáról születik döntés. Baciu közölte az is, hogy Románia más államokkal is tárgyal a vakcinakészlete egy részének eladásáról.
Az Országos Közegészségügyi Intézet heti jelentése szerint a július 26. és augusztus 1. között diagnosztizált új koronavírus-fertőzéses esetek 81,5 százalékát beoltatlan személyeknél mutatták ki. A halálos áldozatok 85,7 százaléka nem volt beoltva, 14,3 százaléka pedig csak első dózisát kapta meg a koronavírus elleni vakcinának. A halálos áldozatok 86,1 százaléka 60 évesnél idősebb személy, 57,5 százaléka férfi volt, 94,6 százalékának pedig volt valamilyen társbetegsége.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.