Politikusok, újságírók, aktivisták, sőt, a fővárosi ügyészség telefonbeszélgetéseit is lehallgatták a bolgár titkosszolgálatok.
Ezt az Állj fel, Bulgária! Jövünk! elnevezésű korrupcióellenes ellenzéki párt parlamenti képviselője közölte szerdán a tüntetések résztvevői elleni erőszak és a lehallgatások ügyében vizsgálódó ad hoc parlamenti bizottság szófiai ülésén. Ez a történelem legszélesebb körű lehallgatása a bolgár polgárok körében – jelentette ki Nikola Hadzsigenov. Jelenleg három lista áll rendelkezésre, ezeken 132 bolgár állampolgár szerepel, akiket lehallgattak, és akiknek a nevét már ismerni lehet. Leginkább ellenzéki és civil szervezetek aktivistái vannak közöttük, viszont az utóbbi három évben kormányon lévő Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért egyetlen politikusa sem szerepel a listán. A lehallgatások 2020 júliusától 2021 májusáig folytak – közölte az ellenzéki pártszövetség képviselője. Hadzsigenov hozzátette, hogy az ügyészség akadályozza a parlamenti bizottság munkáját, mert nem bocsátja rendelkezésükre a kért iratokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.