Kelemen Hunor: Ceaușescu retorikáját vette át Orban

2021. augusztus 10., kedd, Belföld

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor retorikáját vette át Ludovic Orban, a vezető kormánypárt elnöke, amikor a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Hargita megyei szervezetének vasárnapi küldöttgyűlésén azt fejtegette, hogy a beruházásokkal Székelyföld etnikai összetételét is jelentősen meg lehet változtatni.

Az RMDSZ elnöke a Maszol.ro portálnak reagált a parlament alsóházi elnöki tisztségét is betöltő Ludovic Orban kijelentéseire. Úgy vélte, Orban kijelentése azt jelzi, hogy a politikus nem tud szabadulni a 70-es, 80-as évekből megörökölt gondolkodásmódtól. „Azt mondani, hogy a gazdaságfejlesztésnek az etnikai arányok megváltoztatása a célja; hát Ceaușescu is éppen ezt akarta az iparosítással” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Kelemen hozzátette: „Aki ilyen céllal akar befektetni, beruházni, az inkább messze kerülje el Székelyföldet”.

Az RMDSZ elnöke Ludovic Orbannak azt a kijelentését is kifogásolta, amely szerint Hargita megyét azért kerülték el a beruházások, mert az RMDSZ úgy vélte: „jobban kézben tudja tartani a választóit, ha azok függőségi helyzetben vannak”. Kijelentette: Ludovic Orban úgy tett, „mintha most jött volna egy másik bolygóról, és ezzel elsősorban az erdélyi magyar választókat nézi le”. Megjegyezte: az RMDSZ azért tudja képviselni az erdélyi, székelyföldi magyarokat is, mert immár harminc éve folyamatosan megkapja ehhez a támogatást – jelentette ki a szövetség elnöke. Úgy vélte: Ludovic Orban „buta nyilatkozata” méltatlan egy pártelnökhöz, akinek ismernie kellene az ország minden régiójának helyzetét.
 

Beruházásokkal kecsegtetett

Ludovic Orban vasárnap beruházásokat ígért a 85 százalékban magyarok által lakott Hargita megyének, és kijelentette: „ha a térséget sikerül a potenciáljának megfelelően fejleszteni, látni fogják, hogy az etnikai összetételt is jelentősen meg lehet változtatni (...). Ha itt termelő kapacitások alakulnak ki, és szükség lesz a munkaerőre, nyilvánvaló, hogy jönnek majd munkakeresők is”.

Az NLP élén újabb mandátumra pályázó Orban pártja Hargita megyei szervezetének tisztújításán megállapította: a megyét elkerülték a beruházások. Szerinte ez azzal is magyarázható, hogy a hatalom helyi megjelenítői nem akarták a fejlesztéseket. Az RMDSZ ugyanis „jobban kézben tudja tartani a választóit, ha azok függőségi helyzetben vannak”. Hozzátette: pártja „tanult, saját lábukon megálló románokat szeretne, akik megküzdenek a sikerükért”.

Ludovic Orban úgy vélte: mindennek az alapját a beruházások, és ezeken belül is az infrastrukturális beruházások jelentik. Szerinte a Hargita megyét is átszelő Marosvásárhely–Jászvásár autópálya megépítése lehet mindennek az alapja. Ez sokkal vonzóbbá teszi majd a térséget. A politikus ugyanakkor odafigyelést ígért annak érdekében, hogy minden letelepedni vágyó vállalatot Hargita megyébe irányítsanak. „Arra is gondoltam: miért ne tehetnénk Csíkszeredába valamilyen hatóság vagy országos ügynökség székhelyét” – mondta a politikus.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1545
szavazógép
2021-08-10: Belföld - :

Az egészségügyi dolgozók 60 százaléka védett

Romániában az állami kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak 53,81 százaléka oltatta be magát koronavírus ellen, további 5,12 százalékuk pedig a fertőzésből kigyógyulva szerzett ideiglenes védettséget – közölte tegnap a Sanitas szakszervezeti szövetség.
2021-08-10: Belföld - :

Kivizsgálást sürget a sportminiszter

Élesen elítélte tegnapi közleményében az ifjúsági és sportminisztérium a fővárosi szurkolók magatartását, akik idegengyűlölő rigmusokat skandáltak augusztus 4-én a Bukaresti Steaua és az FK Csíkszereda közötti labdarúgó-mérkőzésen.