Elhunyt Sugár András újságíró

2021. augusztus 10., kedd, Világfigyelő

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt – tudatta a család.

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt. 1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot. A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt –, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubčekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-08-10: Világfigyelő - :

Jakutföldi erdőtüzek

Tizenöt repülőjáratot tartóztattak fel tegnap reggel a szibériai Krasznojarszkban a szomszédos régióban, Jakutföldön égő erdőtüzek miatt. A tajgatűz füstje először szombaton borította el Krasznojarszkot.
2021-08-10: Világfigyelő - :

Több súlyos eset Izraelben

Tovább emelkedett a SARS-CoV-2-vírus okozta COVID-19 súlyos eseteinek és a lélegeztetőgépen lévők száma Izraelben.