Gyermekevangelizációs hét a Krisztus Király-plébánián

2021. augusztus 10., kedd, Közélet

A járványügyi előírásokra való tekintettel a megszokottnál szűkebb körben, „mindössze” 228 gyermek részvételével zajlik a Krisztus Király-plébánián a gyermekevangelizációs hét. A tegnap kezdődött rendezvénysorozat a Ferenc pápa által meghirdetett család évéhez kapcsolódik, a programokról Fülöp Sándor Szabolcs segédlelkész számolt be lapunknak a szervezők nevében.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Amint a segédlelkésztől megtudtuk, 2009-ben indult el a Krisztus Király-plébánián ez a programsorozat, amit gyermekevangelizációs hétként szoktak emlegetni a szentgyörgyiek, és amit idén elsősorban azoknak a gyermekeknek tartanak, akik vasárnapról vasárnapra megjelennek náluk a templomban, hetente részt vesznek a plébánia által szervezett foglalkozásokon, vagy akik a Mikes Kelemen Elméleti Líceum katolikus hittanóráit látogatják. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek más plébániához tartozó vagy más felekezetű gyermekek a táborban, csupán így próbálták szűkíteni a résztvevők számát, elkerülni a túljelentkezést, ami a járványhelyzetre való tekintettel kockázatos lett volna. A pandémiát megelőző években ugyanis volt olyan táboruk, amelyen félezernél is több gyermek vett részt.

Ferenc pápa tavaly decemberben hirdette meg a család évét, és ehhez szeretnének csatlakozni a táborban tartott foglalkozások által. A rendezvény mottója idézet Máté evangéliumából: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.” A Jézushoz való tartozásról, az Ő nagy családjában való részvételről szeretnének tehát beszélgetni a gyermekekkel az idei rendezvényen, melyben tíz csoportra osztották a gyermekeket, és tíz bibliai család történetét dolgozzák fel – mondta Fülöp Sándor Szabolcs. „Nyolc ószövetségi és két újszövetségi családról van szó, ugyanakkor a saját családjaikkal is foglalkoznak a gyermekek, családfát, családi zászlót, családi címereket készítenek a különböző kézműves-foglalkozások során. Ezenkívül rengeteget beszélgetnek arról, hogy mit jelent családban élni, hogyan tud helyes módon jelen lenni egy gyermek a családjában. Próbáljuk felkészíteni őket arra, hogy családos felnőttekként is megállják majd helyüket a társadalomban” – fogalmazott a segédlelkész, hangsúlyozva, hogy harminc felnőtt segítő közreműködésével zajlik a tábor, akik nagy része hivatásos pedagógus, tanító vagy óvó néni. Az utolsó napon konkrétan is szó lesz a Jézus nagy családjába való tartozásról, arról, hogy hogyan lehet helyes gyülekezeti életet élni ebben az egyházközségben vagy azon túlmenően az egyházmegyében és a világegyházban.

Szombaton a gidófalvi református templomhoz készülnek elzarándokolni, ahol megtekintik majd a felújított Szent László-freskókat, vasárnap pedig a 10.30-kor kezdődő hálaadó szentmise zárja a tábort, mely a Krisztus Király-plébánia új plébánosának, főtisztelendő Takó Istvánnak a bemutatkozó szentmiséje is egyben. A misét követően közösségi nap veszi kezdetét, mely során a táborban részt vevő gyermekek családjaikkal és az egyházközség többi tagjával közös ebédet fogyasztanak el a plébánia udvarán.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 883
szavazógép
2021-08-10: Sport - :

Ismét kikapott az FK Csíkszereda (Labdarúgás, 2. Liga)

A Valentin Suciu irányította FK Csíkszereda számos helyzetet kihagyott tegnap a másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában. A nehéz anyagi helyzetben lévő és pontlevonással büntetett Astra Giurgiu kihasználta egyetlen lehetőségét, így vendégként begyűjtötte a három pontot. A csíkszeredai csapat legközelebb augusztus 18-án 20.30-tól az FC Petrolul Ploiești otthonában játszik.
2021-08-10: Közélet - Nagy D. István:

Költözik az ügyfélszolgálat (Szociális Támogatási igazgatóság)

Sepsiszentgyörgyön a Közüzemek Bánki Donát utcai volt székhelyére költözik átmenetileg a Szociális Támogatási Igazgatóság ügyfélszolgálata, mivel az intézmény Erege utcai ingatlanában helyszűkével küzdenek, a Dália utcai felújított irodákban pedig oltásközpontot kellett berendezni, így azt egyelőre nem vehetik igénybe. A döntést legutóbbi soros ülésén hozta meg a városi képviselő-testület, további két, szintén a szociális ellátórendszerre vonatkozó határozattal egyetemben.