Nyílt levelet intézett vasárnap az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) az államfőhöz, amelyben felrója Klaus Iohannisnak, hogy a romániai munkaerő hazai foglalkoztatásánál jobban érdekli a külföldi munkavállalásuk megkönnyítése.
„Értelmét és hatékonyságát veszíti a Képzett Románia projekt, ha a képzés nem az országban hasznosul” – véli a szakszervezet, amely szerint az államfő mandátumának eddigi hét éve alatt mindössze egy alkalommal találkozott a hazai munkavállalók képviselőivel, miközben számtalanszor fogadta az üzleti szféra képviselőit. „Az Ön mandátumai alatt a munkaerőpiac olyan változásokon ment át, amelyek fájdalmasan érintették a munkavállalók jogait és szabadságjogait, a munkahelyek minőségét és nem utolsósorban a szociális biztonság rendszerét” – mutatnak rá levélben.
A szakszervezeti tömb szerint uniós csatlakozása óta Romániának csak igen kis mértékben sikerült csökkentenie az ország és az EU átlaga közötti életszínvonal-különbséget. Állítását a szakszervezet többek között azzal támasztja alá, hogy a csatlakozás évében, 2007-ben Romániában 24,6 százalékos, 2020-ban 23,4 százalékos volt a szegénység kockázata, ami távol áll a 2007-ben mért 16,5 százalékos és a 2019-ben mért 16,6 százalékos EU-s átlagtól.
A levél megfogalmazói szerint a korlátolt hazai tanulmányi lehetőségek és a bizonytalan munkavállalási körülmények miatt a hazai munkaerő számára az egyetlen lehetőség, ha külföldön próbál boldogulni, és üzeneteiben az államfő erre buzdítja a munkavállalókat.
A szakszervezet végül felhívta Klaus Iohannis figyelmét arra, hogy a hazai emberi erőforrások megbecsülése nélkül Románia oda juthat, hogy a gazdaság működéséhez szükséges munkavállalókat Ázsiából kell majd biztosítania.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.