Mi, hol, mikor?

2021. augusztus 11., szerda, Mi, hol, mikor?

Otthonról haza kerékpáros program
Az Otthonról haza anyaországi program részeként a Kárpát-medence minden szegletéből többnapos vándortúrákat indítanak Budapestre, a kerékpáros csapatok augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István király emlékének nemzeti ünnepén érkeznek meg a fővárosba.

SEPSISZENTGYÖRGY. A sepsiszentgyörgyi kerékpárosok augusztus 12-én, csütörtökön 10 órakor indulnak a főtérről. Sepsiszentgyörgyről 30 regisztrált kerékpáros fog eltekerni az anyaországba több erdélyi város érintésével, és mivel ez az egyik legtávolabbi település, ahonnan csapat indul, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház minden korosztályt megmozgató eseménysorozattal készül a főtéren. Augusztus 12-én 8 órától a Change Centerrel közösen bemelegítő gyakorlatokkal indítják a napot a kőszínpadnál, melyet a Vocalcycle kerékpáros bemutatója követ olyan hasznos tippekről, mint például mire érdemes odafigyelni egy kerékpártúrán. 9.30-tól az Otthonról haza program képviseletében Révész Máriusz, majd 9.40-től Antal Árpád András polgármester köszönti az egybegyűlteket és útnak indítja a kerékpárosokat, akiket a két keréken érkezők elkísérhetnek a város-, de akár a megyehatárig is. Az eseményen a Vocalcycle standjánál lehetőség lesz rá, hogy díjmentesen bárki átnézesse a kerékpárját, a Change Center sátrában pedig személyre szabott egészségmegőrző tanácsokat kapnak egy személyes felmérést követően. A főtéren a Salvatore Egyesület elsősegélysátra és frissítőpont várja a résztvevőket. Az eseményről nem hiányzik a város tandemkerékpárja, amely augusztus 20-ig lehetőséget teremt arra, hogy a sepsiszentgyörgyiek szimbolikusan letekerjék azt a 800 kilométert, amennyit a Budapestre tartó kerékpárosoknak kell megtenniük.
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Kicsid Gábor Sportcsarnok előtti téren augusztus 12-én, csütörtökön 9 órától csatlakoznak a Kössük össze két keréken Erdéllyel Budapestet! című, határon átívelő 3–9 napos vándor-kerékpártúrához, amelynek résztvevői augusztus 20-án érkeznek a magyar fővárosba, a Kossuth térre. A rendezvényen fellép a Vigadóart zenekara: Kaly Roland (ének), Moldovai Dóra (ének), Nagy Szabolcs, Katona Tamás (dobok), Tóth Olivér (basszusgitár), Páll Áron (gitár); tánckar: Marthi Jenő, Marthi Beáta, Fákó Alpár Attila, Fákó Zsófia, Stefán Bencze, Dobai Katalin, Bartók Botond, Molnár Tímea, Ráduly Barnabás, Opra Anita, Jakab Botond, Jakab Boglárka, Barabás Lehel László, Balogh Kinga; a Finom zenekar: Bakó-Fazakas Vajk (hegedű), Bakó-Fazakas Bátor (nagybőgő), Ábri László (hegedű), Bodó-Czerék Gergő (brácsa), Bodó-Czerék Bence (brácsa); műsorvezető: Fábián Helén.

Zene
DZSESSZKONCERTEK A KULTÚRPARKBAN. Ezen a héten két dzsesszkoncerten vehetnek rész az érdeklődők Sepsiszentgyörgyön a KultúrParkban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán: augusztus 12-én, csütörtökön 20 órától, valamint augusztus 15-én, vasárnap 17 órától a 14. Jazz és Improvizációs Zenei Workshop résztvevőinek koncertjére kerül sor. A zenei workshop keretében sok inspiráló tanár segítette a tanulni vágyók munkáját, a csütörtöki koncerten a közönség a tanárok koncertjét hallhatja. Fellépő tanárok: Kovács Linda (ének), Horváth Cintia (ének), Márkus Tibor (zongora), Juhász Gábor (gitár), Tóth Viktor (szaxofon), Kovács Ferenc (hegedű), Gyányi Marcell (nagybőgő, basszusgitár) és Jeszenszky György (dob). Vasárnap az eseményen részt vevő diákok mutatják meg az egy hét alatt elért fejlődésüket. A diákok koncertje egyben a Jazz és Improvizációs Zenei Workshop záróeseménye is. A koncertekre az ülőhelyek száma korlátozott, 200 jegy elérhető, amelyeknek ára 10 és 20 lej. Jegyek elővételben kaphatóak a városi jegyirodában, a Szabadság tér 1. szám alatt, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.

Kiálítás
TŰZZOMÁNC-KIÁLLÍTÁS. A székelyudvarhelyi Tűzzománc Alkotóműhely, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet és a Kovásznai Városi Művelődési Ház közös szervezésében augusztus 12-én, csütörtökön 18 órakor a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa Termében megnyitják a Tüzes kapcsolatok című tűzzománc-kiállítást. A tárlatot megnyitja Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője és Elekes Gyula zománcművész, a Székely­udvarhelyi Művelődési Ház igazgatója. Házigazda: Konnát Rita művelődésszervező, a Kádár László Képtár vezetője. Kiállító művészek: Bálint István, Bessenyei Valéria, Elekes Gyula, Hernádi Paula, Hollósy Katalin, Koszta Zsófia, Kovács Cs. Erzsébet, Kőrösi Sándor, Mihály József, Nagy Gábor, Ozsváth Imola, Puja Zsuzsa, Rácz Gábor, Selyem Katalin, Szélyes Emőke, Végh Éva, Zsuffa Péter. A kiállítás szeptember 2-áig tekinthető meg munkanapokon 9–16 óráig. A belépés ingyenes.

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6 órától napindító gondolatok, 6.15-től Zsolozsma – reggeli dicséret a karmelita nővérekkel, 6.40-től és 12.13-tól Ferenc pápa gondolatai a családról, 7.45-től A hét plébániája Gábor Annával, 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 20 órától szentségimádás Sepsiszentgyörgyről.

Hitvilág
1ÚTON NEMZETKÖZI ZARÁNDOKNAP. Augusztus 15-én, vasárnap, Nagyboldogasszony ünnepén a sepsiszentgyörgyiek is bekapcsolódnak a nemzetközi zarándoklatba a Mária Úton, amelyet a családok felelős férfi tagjaiért ajánlanak fel. A Sepsiszentgyörgy–Maksa szakaszon fognak zarándokolni. Találkozó vasárnap reggel 6.30-kor az állomás épülete előtt. Jelentkezni péntek estig Vajna Csillánál lehet a 0745 155 671-es telefonon. A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban az esti, 18 órakor kezdődő szentmisén hálát adnak a zarándoklat kegyelmeiért.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16 órától Luca (magyarul beszélő), 16.30-tól Croodék: Egy új kor (románul beszélő), 18 órától Halálos iramban 9. (magyarul beszélő), 18.15-től És akkor mi a szabadság? (román–amerikai filmdráma), 20.45-től Az öngyilkos osztag (román felirattal), 21 órától Kígyószem: G. I. Joe – A kezdetek (román felirattal); szabadtéri vetítésen 21.30-tól A nevek dala (román felirattal).

Magyar állampolgársági ügyintézés
A kézdivásárhelyi Demokrácia Központ munkatársai ma 16–18 óráig Kézdiszárazpatakon a kultúrotthonban segítenek a magyar állampolgársági ügyintézésben.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központjának munkatársai augusztus 12-én, csütörtökön Árkoson az unitárius közösségi teremben várják az érdeklődőket magyar állampolgársági ügyintézésre. Ugyanakkor a már magyar állampolgároknak tájékoztatást nyújtanak a születés, házasságkötés, válás és haláleset magyarországi anyakönyvezésével kapcsolatosan és az anyasági támogatás/babakötvény igénylésében, útlevél, személyazonosító igazolvány igénylésében, illetve regisztrációval kapcsolatos kérdésekben. Érdeklődni a 0762 248 669-es telefonszámon lehet.

Apróhirdetések, gyászjelentők
Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a Háromszék nyomtatott változatában az apróhirdetést, a gyászjelentőt, a részvétnyilvánítást és a megemlékezést online, bankkártyás fizetéssel is elfogadjuk. Az új rendszer a következőképpen érhető el: a www.3szek.ro honlapon kattintson az Online apróhirdetések menüre/bannerre, töltse ki a megfelelő mezőket a hirdetés szövegével, válassza ki a megjelenés dátumát – ismétlődő hirdetés esetén a dátumokat –, és a lap alján kattintson a „Megrendelés küldése a korrektúrához” gombra. Kollégáink a megadott e-mail-címre visszaküldik a javított szöveget, azt ellenőrizze, majd a „Megrendelem” gombra kattintva bankkártyával fizetheti ki a visszaigazolt összeget.
Apróhirdetési, illetve reklámirodánk a megszokott program szerint, hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–14 óráig tart nyitva.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena (telefon: 0267 318 355, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgá­latot.

Röviden
LOMTALANÍTÁSI KARAVÁN. Ma Bibarcfalván és Bodoson, csütörtökön Köpecen és Miklósváron gyűjti a Tega Rt. a szelektív hulladékot. ♦ A lomtalanítási programban 5 kg leadott üvegért 0,5 liter sör jár, az elektronikai hulladék ellenértékét továbbra is levonják a számlából. Ócska bútort, fölöslegessé vált tárgyakat, gumiabroncsokat és minden más limlomot ingyenesen szállítanak el.
ZÁRVA AZ OLTÓKÖZPONT. Augusztus 9–27. között a kézdivásárhelyi oltóközpont szabadságolás miatt zárva tart. Ebben az időszakban a következő családorvosi rendelőkben van lehetőség oltásra: dr. Máthé Enikő (telefon: 0267 346 665), dr. Gáspár Zsolt (0752 100 445), dr. Ana Bădulescu (0752 307 979). Az alkalmazott vakcina típusa: Janssen – Johnson & Johnson.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos online formában végzi szerkesztőségünkben az ingyenes jogi tanácsadást. A jogorvoslásra váró ügyek leírását és a kérdést a hpress@3szek.ro e-mail-címre várjuk, a levél tárgyához kérjük beírni azt, hogy Jogi tanácsadás. Kérdéseiket postacímünkre is eljuttathatják: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám.
GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega Rt. szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán a gombászegyesület részéről hozzáértő személy minden szerdán és pénteken 8–10, vasárnap 9–11 óráig átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-08-11: Pénz, piac, vállalkozás - :

Szeptembertől jön az elektronikus számlázás

A hírt maga Florin Cîţu miniszterelnök jelentette be: szeptembertől indítják az e-számlázást, amikor a gazdasági szereplőknek elektronikus úton kell a számlázással kapcsolatos feladatot végrehajtaniuk, és így kerülnek kapcsolatba a közintézményekkel.
2021-08-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás