Romániában mintegy 50 százalékra tehető azoknak az aránya, akik akár oltás, akár a COVID-19-ből való felgyógyulás révén védettséget szereztek a koronavírussal szemben – jelentette ki tegnap az oltási kampány vezetője.
A katonaorvos szerint az így kialakult immunitásnak köszönhetően minden bizonnyal visszaszorul a kórházi kezelést igénylő esetek, illetve a koronavírus okozta elhalálozások száma. „Ugyanakkor azonban meg kell értenünk, hogy jelenleg a lakosság 50 százalékának nincs semmiféle immunitása” – nyomatékosította. Hozzátette, a hatóságok célja tovább növelni a beoltottak számát, főleg a sérülékeny csoportokhoz tartozók körében, az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy esetükben kétszer nagyobb a kórházba kerülés kockázata.
Az oltásparancsnok szerint A város beoltja a falut elnevezésű kezdeményezés keretében a hazai községek 95 százalékában, azaz 2776 településen kezdődött el az oltási tevékenység és 1677-ben le is zárult már. A falun élők közül 1,1 millió személy kapta meg a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját. „Gyakorlatilag városon kétszer nagyobb az átoltottság, mint falun” – tette hozzá.
Tegnap Romániában – május vége után először – ismét meghaladta a háromszázat az egy nap alatt diagnosztizált újabb koronavírus-fertőzöttek száma. A napi jelentésben szereplő 312 új fertőzött 67 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány leginkább Bukarestben, a fővárost övező Ilfov megyében, illetve Kolozs, Iași és Suceava megyében terjed. A fertőzés ütemének gyorsulása immár a kórházakban is megmutatkozik: egy hónap alatt megháromszorozódott – 664-re növekedett – a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek, illetve 30-ról 86-ra emelkedett az intenzív terápián ápolt súlyos betegek száma.
Valeriu Gheorghiţă katonaorvos szerint az elmúlt két hétben igazolt új esetek 81,5 százalékában olyan személyek fertőződtek meg, akik nem kaptak oltást, a halálos áldozatok 92,6 százaléka pedig szintén immunizálatlan beteg volt. Az új fertőzések elemzése azt mutatja, hogy a vírus elsősorban a 40 év alattiak körében terjed. A fertőzöttek átlagéletkora csökkenő tendenciát mutat, az elmúlt két hétben 43 év volt, miközben a tesztelt populáció átlagéletkora 48 év. Az augusztus 2–8. közötti héten jegyzett fertőzésekből 313-at okozott a koronavírus delta variánsa, ez 51 esettel több, mint előző héten. Az érintettek több mint 80 százaléka nem volt beoltva.
Ioana Mihăilă egészségügyi tárcavezető ugyancsak tegnap jelentette be, megállapodás született a koalícióban arról, hogy azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen, száz lej értékű étkezési utalványt kapjanak. Hozzáfűzte, mérlegelik egy oltáslottó szervezésének lehetőségét is, ugyancsak az oltási kedv növelése érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.