Tizennegyedik kiadásához érkezett a sepsiszentgyörgyi dzsessztábor, melynek idei hivatalos elnevezése: Jazz és improvizációs zenei workshop. A Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett, hétfőn kezdődött eseményről Lázár-Prezsmer Endre számolt be lapunknak.
A vírushelyzet miatt tavaly elmaradt a tábor, így idén nagy örömmel érkeztek tanárok-diákok egyaránt a rendezvényre. „Az előző évekéhez hasonló szerkezetű az idei rendezvényünk is, folytatjuk a hagyományokat. Délelőtt egyéni vagy kiscsoportos kurzusok vannak, ezzel párhuzamosan zajlik a workshop, délután pedig dzsesszelméleti órákat és zenekari gyakorlatokat tartanak. Rengeteg információt kínálnak a tanárok, melyek közül szabadon választhatnak a diákok, nem tudtuk úgy beosztani a programot, hogy mindenki mindenre elérjen” – nyilatkozta lapunknak Lázár-Prezsmer Endre.
Idén is négy zenekarba osztották be a diákokat, akik párhuzamosan próbálnak a vasárnapi zárókoncertre. A hagyományokhoz hűen a tanárok is bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi közönségnek, az ő fellépésükre csütörtök este kerül sor. Mindkét koncertet a KultúrParkban láthatják az érdeklődők.
Közel harminc diák érkezett az idei rendezvényre, közülük többen visszajárók, de új arcok is vannak a résztvevők között. Idén is nemzetközi a csapat, van francia szaxofonos és német gitáros diákjuk, Magyarországról is többen érkeztek. A tanári karban is van változás: a nagybőgőt-basszusgitárt idén Gyányi Marcell tanítja, aki első alkalommal oktat Sepsiszentgyörgyön, és ismét jelen van Kovács Ferenc, aki a hegedűsöket oktatja. Mellettük megint találkozhattak a diákok az évről évre visszatérő tanárokkal: Kovács Lindával és Horváth Cintiával (ének), Márkus Tiborral (zongora), Juhász Gáborral (gitár), Tóth Viktorral (szaxofon), valamint Jeszenszky Györggyel (dob). Mint megtudhattuk, idén a zongora- és gitároktatás iránt volt legnagyobb az érdeklődés.
Az oktatás a Plugor Sándor Művészeti Líceumban történik, melynek vezetősége már évek óta támogatja a rendezvényt, és a hangszeres termeken kívül gyakorlótermeket is biztosít, hogy akit nem érdekel egy bizonyos előadás, egymagában is gyakorolhasson. Esténként örömzenéléseket tartanak a Tein Teaházban, mely ugyancsak jól bevált helyszín, mert késő éjszakáig lehet ott zenélni. Ezeken az esti fellépéseken – melyekbe általában külsősök is bekapcsolódnak – lehetőségük van a diákoknak arra, hogy bemutassák a közönség előtt, amit napközben tanultak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.