Sikernek örvendett a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a tó fölé kiállított Gaia fényinstalláció. A Luke Jerram brit művész által részletes NASA-fotók alapján készített alkotás hű mása a Földnek. Július 30. és augusztus 8. között több ezren csodálták meg, a tíz nap alatt több mint 3000 nyomtatott fénykép készült előtte, és a mellette levő tandemkerékpáron közel 1300 kilométert tekertek le a látogatók – közölte Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.
A fényinstallációval a városházának az egyedülálló élményen kívül az is célja volt, hogy felhívja a figyelmet: az otthonunknak helyet adó bolygó nemcsak gyönyörű, hanem törékeny is, így mindenki felelőssége, hogy vigyázzon rá. A tíz nap alatt a látogatók nemcsak a bolygónk tó felett lebegő 3D-s mását csodálhatták meg, hanem további szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekben is részük volt: a fényinstalláció köré elhelyezett napozószékeken pihenhettek, az erre az alkalomra felállított fotóstandnál készíthettek helyben kinyomtatott fényképeket, továbbá közösen tekerhettek a tandemkerékpáron – egy szimbolikus kihívás részeseiként.
A kihívás célja az volt, hogy a kiállítás ideje alatt összesen 560 kilométert pedálozzanak a látogatók. Ugyanis az önkormányzat szerint ennyi éve város Sepsiszentgyörgy. (Jelezzük, hogy Zsigmond király itt tartózkodása idején, 1427-ben két fennmaradt levelet is Sepsiszentgyörgy „mezővárosból” keltezett.) A kitűzött célt az első négy nap alatt teljesítették, így a szervezők 1332 kilométerre növelték a távot. Ugyanis abban az évben jelent meg a település neve a pápai tizedjegyzékben. Az újabb kihívás végén csupán 62 kilométer hiányzott a cél teljesítéséhez, tíz nap alatt összesen 1270 kilométert sikerült pedálozni, jelezte a számláló.
Délutánonként az erre az alkalomra felállított fotóstandnál helyben kinyomtatott fényképeket lehetett készíteni díjmentesen. Több mint háromezren éltek a lehetőséggel.
A közösségi oldalakat elárasztották a Földdel készített fényképek, ezért a szervezők fotóversenyt hirdettek az önkormányzat Facebook-oldalán. A felhívásra közel kilencszázan válaszoltak. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.