A székföldi Előpatak egykor nemcsak szénsavas gyógyfürdőjéről, hanem ivókúrákra alkalmas gyógyforrásairól volt híres. Csak volt, a gyógyfürdő épülete és az azt ellátó egykori Natália-kút épülete ma veszélyesen romosodik. A régen közismert borvízkutak (József-kút, Új-kút, Főkút, Svájci kút) használhatatlanná váltak, vizük befertőződött. Jelenleg két fúrt kút vizét használja a környék népe.
De akadtak, akik megőrizték az utókor számára minden idők egyik legértékesebb ásványvízkútját, palackozóépületét, ahol most is töltik az Erzsébet-kút gyógyvizét. Többek között a Sepsiszentgyörgyön élő Torró Géza, aki a töltöde történetét is megírta. A palackozó körüli épületek egy része leomlott, más része omladozik, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Olt Turisztikai Társaság elhanyagolta, s az általa megszabott magas eladási árak miatt vevőt sem talált rájuk. Az Erzsébet-kutat, a hozzá tartozó épületeket és telket Silviu Manole élelmiszer-ipari mérnök 1998-ban vásárolta meg a Kovászna Gyöngye Rt.-től, s miközben folytonosan működtette a palackozót, megkezdte a töltőállomás és a technológiai folyamat előírás szerinti korszerűsítését, megmentette tehát széles e táj legjobb gyógyvizét, melyet Vîlcele (Előpatak) néven forgalmaz.
— Ezt a régi ásványvíztöltő állomást uniós normák szerint kellett átalakítani, miként a palackozást is. A korszerű palackozó egy gyöngyszem itt, a romok között.
— Teljesen felújítottuk az épületet és a munkafolyamatot is. Az üzem szigorú uniós előírások szerint működik, ellenkező esetben szó sem lehetne palackozásról. Minőségi édesvizünk van, s a munkafolyamatból származó szennyvizet egy csehszlovák gyártmányú, ultramodern állomás tisztítja, miután beleengedjük az itt átfolyó patakba. Beszereltük a fűtést. Kis üzem ez, velem és a feleségemmel együtt öt személy működteti. Jelenlegi kapacitásunk havi 30 000 liter. Itt van a székhelyünk, irodánk, a laboratórium. Én a szomszédos Focşani megyéből jöttem ide, feleségem, aki szintén élelmiszer-ipari mérnök, medgyesi.
— Nem próbálkozott, hogy ezt a kiváló nátrium-bikarbonátos, vasas, meszes és magnéziumtartalmú gyógyvizet gyógyszertári hálózatban is értékesítse?
— Próbáltam, de sikertelenül. A gyógyszertáraknak nincs megfelelő raktározófelületük, a vízzel való kereskedésben nem látnak jövedelmet. A drága gyógyszer árusítása a tét. Esetleg a naturista üzletekbe lehetne ezzel a gyógyvízzel bejutni.
— Mekkora az előpataki palackozott ásványvíz kereslete?
— Nekünk elsősorban a nagy bevásárlóközpontokkal és lerakatokkal van szerencsénk. Az előpataki víz eljut az ország minden részébe. Érdekes módon kialakult e gyógyvíz kereslete. Ennek arányában végezzük itt a töltést. Műanyag palackokban, szép címkével, mutatós ez a víz. Teherkocsiinkkal szállítjuk. A Kauflandnak például harminchat üzlete van az országban, mi a vizet a ploieşti-i, központi raktárába szállítjuk, s onnan ők ellátják az üzlethálózatukat. Kovászna és Hargita megyében a belgyógyász orvosok sokszor ajánlják ezt a vizet pácienseiknek ivókúrára. Több alkalommal kaptam már erről jelzést.
Az előpataki borvízkutat a Nemzeti Ásványvíz Társaság szakembere tartja karban. Az üvegcímkéken feltüntették a forrás nevét. Sokan azt hiszik, hogy a kút, amelyet 1907-ben Pazár István budapesti mérnök tervei alapján Zsigmondy Béla készített, az osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet — Sziszi — nevét viseli. A valóság az, hogy a kút az előpataki erdő-közbirtokosság tulajdonát képezte, melynek a kilyéni dr. Székely György volt az elnöke. Az ő kívánságára feleségéről, hatolykai Pótsa Erzsébetről nevezték el Erzsébet-forrásnak. A kitűnő vizet a kárpáti homokkőbe eresztett, 42 méter mély fúrásból szivattyúzzák a felszínre, miként az is érdekes, hogy a 101. évébe lépő kutat vörösfenyő lécekkel bélelték. Ha a jelenlegi tulajdonos a kút fúrásának évét is ismeri, bizonyára tavaly megünnepelte volna az előpataki palackozás centenáriumát. A víz bukaresti szakintézmény által megállapított, ivókúrás orvosi javallatai igen széles skálán mozognak, és ma is azonosak azokkal, melyeket 1875-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XVII. vándorgyűlésén kimondtak: emésztési zavarok, renyhe gyomor, székrekedés, vastagbélhurut, sárgaság utókezelése, epekő, epeutak pihentetése, vizelethajtás, vérszegénység és általános ízületi panaszok. Ennek a víznek a használatára ma is érvényes Hankó Vilmos régi megállapítása, hogy ,,ami Belgiumnak Spaa, Németországnak Pyrmont, Csehországnak Franzensbad, az Erdélynek Előpatak".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.