Politikusok előéleteIttas vezetésért kapott bírságot a kormányfő

2021. augusztus 12., csütörtök, Belföld

Florin Cîțu megerősítette: húsz évvel ezelőtt ittas vezetésért büntették meg az Amerikai Egyesült Államokban, ahol felsőfokú tanulmányait végezte.

A miniszterelnököt a tegnapi kormányülés után szembesítették az újságírók azzal a sajtóértesüléssel, miszerint 2000-ben két napra fogdába zárták és megbírságolták az amerikai hatóságok, amiért alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezetett.

Cîțu elmondta: ittas vezetés miatt róttak ki rá súlyos (a sajtóban megjelent információk szerint ezerdolláros) pénzbírságot, amit kifizetett. Arra a kérdésre, hogy miniszteri kinevezése előtt tájékoztatta-e az esetről pártja elnökét és az államfőt, Cîțu azt hangsúlyozta: egy húsz éve történt hibáról van szó, amiért súlyos árat fizetett, az autóját is el kellett adnia, egy évig gyalog kellett járnia. „Gondolhatják, az ilyesmire nem büszke az ember, de hát ez van” – jegyezte meg Cîțu. Hozzátette: kihágásról (nem bűncselekményről) volt szó, és Romániában is előfordult, hogy közlekedési vétségekért megbírságolták.

A kormányfő megjegyezte: érdekes, hogy ez a történet nem a szociáldemokraták elleni négy választási kampány valamelyikében, hanem saját pártja, a Nemzeti Liberális Párt elnökségért folytatott választási küzdelemben került nyilvánosságra.

A jobbközép koalíció legnagyobb pártja, az NLP szeptember 25-én tartja tisztújító kongresszusát, amelyen éles küzdelem várható a pártelnöki tisztségért a pártot négy éve vezető, újrázni készülő Ludovic Orban képviselőházi elnök és kihívója, Florin Cîțu miniszterelnök között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-08-12: Kármentő - Miska Brigitta:

Nem unják még?

Az elmúlt években semmi előrelépést nem tapasztaltunk a magyarellenesség háttérbe szorítása terén, és lám, tovább folytatódik 2021-ben is a xenofób megnyilvánulások sorozata. A román fociultrák kitettek magukért, előbb augusztus 4-én a másodosztályban rendezett Bukaresti Steaua–FK Csíkszereda mérkőzésen mutatták ki a foguk fehérjét a fővárosi szurkolók, majd augusztus 9-én az FC Farul Constanța–Sepsi OSK élvonalbeli találkozón skandáltak magyarellenes rigmusokat a tengerparti drukkerek.
2021-08-12: Belföld - :

A felelősök elszámoltatását követelik (Diaszpóratüntetés)

A megengedettnél jóval kevesebben, mintegy százan vonultak kedd este a kormány épülete elé Bukarestben, hogy a román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt csendőri erőszak kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását követeljék.