Bánja-e a székely? 19/4.Parajd községben – a Sóvidék szívében

2021. augusztus 16., hétfő, Riport

Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.

  • Parajd
    Parajd

Parajd és az ide kötődő személyiségek – múlt és hagyományos falukép

A községközpontot ezúttal a múlt irányából közelítettük meg. Egyrészt a közismert személyiségek alakja, másrészt az építészet vezérelt. Hiszen itt volt a vasút végállomása, amely mégiscsak valamilyen központi szereppel bírt, a só és a fűrészáru szállításán túl a személyforgalomban is. Amikor elkészült (1900 körül) – és a 20. század első évtizedében még sokáig –, országúti közszállítás nem létezett ezen a vidéken.

A környék falvaiból a munkavállalók innen indulva, a Parajd–Dicsőszentmárton–Balázsfalva szárnyvonalon viszonylag könnyen megközelíthették Erdély központi részét, a nagyvárosokat, csatlakozás kínálkozott Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, illetve Budapest, majd később Bukarest irányába is, amikor Trianon után a lehetőségek és a vektorok megváltoztak, és jól fizető munkalehetőségek mutatkoztak az egykori Regátban is. Nyilvánvaló, hogy a Sóvidék munkaerő-fölöslege a kényszerűségből történő huzamos vagy alkalmi munkavállalás alkalmával többnyire a gyors és biztonságos vasúti közlekedést vette igénybe. A vonatállomás környékén nem jött létre akkor korszerűnek tartott városi vagy falusi jellegű településmag. Mint állami domínium az a fertály ma tovább sorvad.

A vaútállomás 1900-ban

Két főutca – két központ

Mivel a sóbányászat és a kitermelt kősó elsődleges feldolgozása is Parajdon zajlott, szükség volt bizonyos ipari objektumok és az azokat kiszolgáló polgári-hivatalnoki réteg számára készült lakások megépítésére. Hosszú ideig itt volt a járási székhely is. A központi részen, a régi Fő utcában, tulajdonképpen a Bucsin, valamint Gyergyó felé tartó 13B jelű országút mentén – a református és a római katolikus templom között kiöblösödő parkjellegű tér környezetében – kialakult egy kis- vagy mezővárosias centrum, amely magán viselte a múlt századforduló, a k. und k. jellegzetes stílusjegyeit. Polgári jellegű lakóházak, kereskedelmi és a jóléti életet szolgáló intézmények – kávéház, kaszinó, vendéglő, mészárszék, gyógyszertár, orvosi rendelő – telepedtek meg ebben az övezetben. Többnyire zsidó és örmény kereskedők működtették a boltokat.

Itt és ennek a térnek a közelében épültek meg az oktatási intézmények, illetve a községháza is. Az első világháborús emlékmű (1937), a román terjeszkedést és helyfoglalást jelző görögkeleti templom (1929-től kezdődően, közel tíz évig épült kötelező közmunkával, közbirtokossági és lakossági hozzájárulással, miközben a betelepített román hivatalnoki réteg, a görögkeleti lakosok lélekszáma az 1920-ban nyilvántartott 24 főről 114-re gyarapodott; a helyi románság „sérülékenységét” jelzi, hogy 1941-re jelenlétük mindössze 5 lélekre csökkent) és a kultúrház (1929) jóval később, már az első román világban egészítette ki ezt az együttest. Ugyanezen a helyen, ahol a mostani Petőfi Sándor Művelődési Ház található, volt egy korábbi kultúrház – szintén a református egyház fenntartásában –, amelyet ekkor lebontottak, jóval nagyobbat építettek a helyébe, amely egyúttal a helyi Hangya Szövetkezet irodáit is befogadta. Jelentős összeggel járultak hozzá az építkezéshez a református gyülekezet hívei, akik mindezek mellett a fogyasztási és termelőszövetkezet létrejöttében is eredményesen működtek együtt az élet minden színterén jelentőset alkotó papjukkal, Bene László tiszteletessel, aki negyven éven át – 1936 és 1976 között – szolgálta a közösséget. Megjegyzendő, hogy a régi katolikus templom szomszédságában található épületben, amelyben most gyógyszertár van, korábban katolikus óvoda és elemi iskola működött, de egykor népháznak épült, és valójában a kulturális életet szolgálta, függetlenül attól, hogy a katolikusok lélekszáma messze alulmaradt a reformátusoké mellett. A felekezeti arányokat jól érzékelteti ez az 1941-ből való adatsor: az összlakosság 2926, ebből 1774 református, 982 római katolikus, 19 evangélikus, 18 unitárius, 92 izraelita, 16 görögkatolikus, 5 görögkeleti, 20 egyéb vallású.

Tempolm és iskola

A múlt század közepétől, amikor a sóbánya és az ahhoz tartozó adminisztrációs épületek közelében kiépült a kádas és a strandfürdő, az azt kiszolgáló vendéglátóipari egységek, a település központja vagy inkább súlypontja részben áttevődött ide. Ez a Szováta, illetve Korond felé tartó második főutca, tulajdonképpen a 13A jelű országút nyomvonala, azonban továbbra is falusias jellegű maradt, és csak az 1970-es évektől kezdett változni, amikor szállodát, pékséget, vegyes üzletet és néhány tömbházat építettek a sóbánya bejárata és a bucsini útelágazás közötti szakaszon, a település kelet–nyugati tengelye mentén ebbe a központi övezetbe. Már akkor úgy tűnt, hogy a helyiek többnyire a „régi”, a fürdővendégek inkább az „új” központot látogatják, hiszen itt-tartózkodásuk céljai erősen különböznek. Az új központ fejlődése a legutóbbi rendszerváltozás után kapott újabb lendületet. Itt már nem annyira a helyi vezetés, hanem a bányavállalat és a magántőke diktálta az iramot és a stílust a fürdőélet fejlesztése terén. Erről a jelenségről majd később fogunk beszélni.

 

Helyi hírességek közösségerősítő szerepe – Nagybaczoni Nagy Vilmos és Áprily Lajos

Két olyan személyiség, akinek Parajdhoz való kötődése komoly többletértéket jelent. Nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) erdővidéki székely családból származott. Édesapja, aki korán elhunyt és az itteni református temetőben nyugszik, bányamérnökként dolgozott Parajdon, ezért éltek itt néhány évig. Később Szászvárosra, az ott élő anyai nagyszülőkhöz költöztek, itt érettségizett (1902), majd elvégezte a Ludovika Akadémiát (Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia, 1902–1905), utána pedig a Bécsi Hadiakadémiát (The­resianische Militärakademie, 1909–1912). Jelentős katonai érdemeket szerzett az első világháborúban, és az összeomlást követően is szolgálatban maradt. Érdemes figyelni itt életrajzának két vonatkozására: 1938. október végén a Budapesti I. Hadtest élén – amelynek parancsnoka volt – bevonult Felvidékre, Ipolyságra, mely terület az első bécsi döntés értelmében ismét magyar fennhatóság alá került; 1940. szeptember 10-én, már vezérezredesként, az 1. Magyar Hadsereg parancsnokaként, csapatai élén vonult be Marosvásárhelyre, így Székelyföldre is, ő szervezte meg az új határok biztosítását, az ideiglenes katonai közigazgatást és a közellátást. 1942. szeptember 24. és 1943. június 12. között a Kállay-kormány honvédelmi minisztere. Sokat könnyített a keleti fronton szolgáló munkaszolgálatosok helyzetén. Egyáltalán nem volt fasiszta vagy németbarát. A szövetséges németeknek és a magyarországi szélsőjobbnak több ízben is ellentmondott, nem volt hajlandó munkaszolgálatosokat vezényelni a bori rézbányákba. Ezért lemondásra kényszerítették.

Nagybaczoni Nagy Vilmos

A háború után meghurcolták, de egy idő után visszakapta nyugdíját és lakását is. Közismert tény, hogy gimnáziumi osztálytársa, dr. Petru Groza (1884–1958), aki Románia miniszterelnöke, majd elnöke volt, közvetlenül Rákosi Mátyást szólította meg, amikor értesült Nagy Vilmos helyzetéről. A jeruzsálemi Jad Vasem intézet 1965-ben Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el emberi kiállását.

Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltást követően felélénkült a kultusza, a magyarság igyekezett pótolni a személyével kapcsolatos mulasztásokat. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete javaslatára emléktáblát avattak – a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság együttműködésével – a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán (2003). Hasonlóan emlékeztek meg Nagybaconban is a kiváló katonáról, hiszen itt van a család ősi bölcsője, ma is számos oldalági rokona, leszármazottja él Erdővidéken. 2011-ben „augusztus 27-én Parajdon avattunk emléktáblát vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter, katonai szakíró tiszteletére. A kiváló katona, a leghumánusabb honvédelmi miniszter életét v. Nagy Zoltán törzsszéki szkp. ismertette, majd Bokor Sándor polgármester azt emelte ki beszédében, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Ház falán elhelyezett emléktábla a névadó Petőfi Sándor mellett a parajdiakat és az ide látogatókat egyaránt emlékeztetni fogja a dicső magyar múltra és annak nagyjaira” – számol be a Vitézi Tájékoztató XXXI. (2012)/
1-es száma. Csakhogy ezt az emléktáblát a látogató hiába keresi, mert román hatósági nyomásra el kellett távolítani, és ideiglenesen a kultúrház belső falán helyezték el. A parajdiak azonban nem mondtak le arról, hogy a táblát eredeti helyére visszategyék, hiszen az egy nagyszerű emberre és egy nagyszerű történelmi pillanatra emlékeztet, amelyet nem csorbíthat sem a sunyi többség, sem a kisebbségi meghunyászkodás.

Áprily Lajos

Áprily Lajos (1887–1967) Brassóban született, majd több mint tíz évig, 1888 és 1899 közt élt Parajdon. Édesapja egy akkor itt működő gyufagyár könyvelője volt, amelynek megszűnte után Kolozsvárra költöztek. A székely falu, annak környezete erősen meghatározta a költő líráját, mélyen beivódott az életművébe. Gyakorlatilag Parajdot tartotta szülőföldjének, ahol a színmagyar környezetben a német gyökerekkel rendelkező kisfiú tökéletesen elsajátította és anyanyelvként használta a magyar nyelvet. 1909 és 1929 között tanárként, illetve szerkesztőként működött Nagyenyeden és Kolozsváron, majd áttelepedett Magyarországra. A második bécsi döntést követően egyre többet tartózkodott ismét Erdélyben; 1943-ban telket és építőanyagot vásárolt Parajdon, ám a tervezett ház a háborús viszonyok és a megváltozó rendszer miatt soha nem készülhetett el, a költő ismét Budapesten lelt otthonra, haláláig élt a főváros II. kerületében, illetve a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán.

Az Áprily-emlékház

Áprily irodalmi jelenléte nem volt töretlen, a háború után több mint egy évtizedig csak műfordításai jelenhettek meg, Erdélyben is csak halála után került az őt megillető helyre az irodalomtörténetben, költészete része lett a „hivatalos” tanrendnek, verseit kiadták és különböző rendezvényeken szavalták. Parajdon Áprily utóéletével nincs semmiféle gond, emlékház és annak udvarán kopjafa áll. Az ide látogató magyarok számára természetes dolog a kapcsolódó kiállítás meglátogatása.

„A koronavírus-járvány a művelődési életet is megtépázta. Közel másfél éven át a kultúrházban nem volt semmilyen rendezvény. Az Áprily-emlékházban is szüneteltek a kisebb vagy nagyobb csoportoknak tartott bemutatók, hiszen többnyire online térben zajlott az oktatás és tilos volt a gyülekezés. Ez azt eredményezte – mondja Nyágrus László polgármester –, hogy a gyermekek mostanában, amikor újraindították a látogatásokat, csak nehezen vagy csökkent hatásfokkal és gyenge figyelemráfordítással képesek követni Csiki Zoltán nyugalmazott magyartanár ismertető előadásait, amelyeket az emlékháznál szokott tartani. Ez is egy szomorú kísérőjelensége a pandémiának, amelyet jó lenne levetkőzni.”

 

Parajd is hibrid település

Egyértelmű, hogy az 1990 után bekövetkezett fejlődés és a piaci verseny egyre inkább felerősítette az üdülőtelep szerepét, miközben a falu, a falusi életforma mindinkább háttérbe szorult. Lett volna ugyan lehetőség jól elkülönülő fürdőt építeni a település egy csendesebb részén vagy külterületen, de már akkor érződött, hogy a bányabejárat és a strand közelsége magához vonzza a kereskedelmet és a kapcsolódó szolgáltatásokat. A helyzet valósággal rákényszerítette az önkormányzatot, hogy butiksor építését tegye lehetővé. Nagy erőfeszítésbe telt, amíg sikerült valamelyest egységes és esztétikailag is elfogadható formát adni a bódésornak.

Folyamatos kihívást jelent a helyi vezetésnek és a rendfenntartó szerveknek, hogy nyaranta a fürdőélet gyakorlatilag az országúton, az aszfalton és annak közvetlen környezetében zajlik. Ez fokozott odafigyelést és elővigyázatosságot követel, hiszen a szabadságát töltő egyén rendszerint fegyelmezetlenebb és figyelmetlenebb, mint az aktív állampolgár.

Vendégekre várva

Úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben Parajd a belföldiek számára értékelődött fel, a Kárpátokon túliak szívesen keresik fel, és ugyanvalóst a moldávok is, akik a Nyugat kapujaként értékelik. Egy másik igen fontos turistakontingens a magyarországi volt. Jelentős mértékűnek bizonyult a gépkocsival átutazók száma, illetve komoly bevételt hoztak a szervezett társasutazások, amikor több napra és több éjszakára foglaltak szállást és vették igénybe a szolgáltatásokat.

„Minden szálláskategória jelen van – mondta a polgármester –, a legolcsóbb kempingtől a háromcsillagos szállodai ellátásig. Csakhogy hiába mondjuk azt, hogy Parajdon négy évszakos a vendéglátás, hiszen a bányában a kezelések nem állnak le, egyre több a wellnessjellegű, zárt vagy fedett térben megvalósuló program is a szállodákban és a panziókban, a koronavírus-járvány ezt a szegmenst is nagyon megviselte. Mind a belföldi, mind a külföldi turisták jórészt elmaradtak. A vendéglátás jórészt az önfenntartás szintjén vagy az alatt zajlott. Sok program szünetelt. Akinek volt pénze a pangás ideje alatt, az felújított vagy átalakított. Ez a tavalyi év eleje óta kezdődő intervallum arra is jó volt, hogy az emberek, a cégvezetők, a vállalkozók elgondolkozzanak, hogyan képezzék magukat és szabjanak új köntöst az itteni turizmusnak. Biztos, hogy ettől arrafelé másképp kell várni a vendéget, és jobban oda kell figyelni a kiszolgálásukra.”

A régi szálloda

Mi magunk is jelen voltunk itt időnként ebben a másfél esztendőben, amikor új akciókra igyekeztünk felhívni a figyelmet. Kiépült a Mária Út és a Via Transilvanica közös szakasza, amelyen nem nagy tömegekben ugyan, de tavaly június óta érkeztek zarándokok. A parajdiaknak is meg kellett szokniuk, hogy a zarándok a lelki élményért kel útra, és turistaként általában szerényebb igényű. Amire még nem figyeltek itt eléggé, az a kerékpáros turizmus és zarándoklat. Pályázatok jóvoltából, vállalkozók és civilek munkájának összehangolásával kiépíthető a községben egy olyan bicikliút-hálózat, amelyen el lehet jutni a helyi nevezetességekhez, illetve rá lehet csatlakozni a továbbvezető pályákra Szováta, Korond, illetve Atyha, Siklód, Etéd, Énlaka irányában.

Láthattuk Felsősófalván, hogy milyen odafigyeléssel építették az új óvodát és helyezték be azt a templom műemléki környezetébe – egyúttal követendő példát szolgáltatva az illeszkedésre –, és láttuk azt is, hogy Parajd egykori központjában, a régi Fő utca mentén, a hajdani piactéren igyekeztek úgy bánni az európai pályázatokkal, hogy azok ne rideg és táj­idegen formákkal rombolják a településképet, hanem valamelyest igazodjanak a hagyományoshoz. Mert az Európai Unió nem érzékeli a nüanszokat, merkantilizmussal és mérnöki szemlélettel gondolkodik. A pályázati pénznek csak akkor van lelke, ha közelebb hozzuk magunkhoz, ha megragadjuk és belekényszerítjük az általunk gyakorolt és alkalmazott formákba, ha az általunk kedvelt színekbe öltöztetjük. Voltak hibák és melléfogások, lehettek, nyilván, amelyek átíveltek a különböző pályázati és választási ciklusokon, de öröm látni, hogy azért a központi épületekre úgy adtak itt új köntöst, hogy azért átsüt rajta a régi karakter. Ez dicsérendő. A következőkben összegzünk, statisztikai adatokat elemzünk, jövőt vázolunk, mielőtt továbblépnénk a Nagyküküllő és a Gagy mentére.

Simó Márton

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 795
szavazógép
2021-08-16: Sport - :

Elhunyt Gerd Müller, a németek legendás csatára (Labdarúgás)

Hetvenöt esztendős korában, vasárnap kora reggel elhunyt Gerd Müller, a németek legendás labdarúgója. Gerd Müller halálhírét egykori klubja, a Bayern München adta hírül honlapján.
2021-08-16: Belföld - :

Alkalmazható a rendelet (Medveügy)

Három kategóriába sorolja a településekre bejáró medvéket az a két miniszteri rendelet, amely a lakott területen garázdálkodó veszélyes medvék azonnali eltávolítását előíró sürgősségi kormányrendelet alkalmazását segíti. Ezek a rendeletek a pénteki Hivatalos Közlönyben jelentek meg.