,,Azt nyilatkoztam, hogy Nagy István polgármester úr folyton azt mondja, nincs szüksége a megyei tanács segítségére, ráadásul az elmúlt időszakban nem fogalmazott meg olyan igényt, ahol a megyei tanács segítségét kérte volna" — nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor múlt hónap végén, amikor egy előbbi cikkünkben megjelent, neki tulajdonított mondat ellen kért pontosítást. A megyei tanács elnökének állításait a baróti polgármesteri hivataltól kapott adatokkal cáfolni lehet: Barót, igenis, több esetben kért pénzügyi támogatást, céljukat is megnevezte, de érdembeli választ sosem kapott.
A június 18-án a megyei tanácsnak címzett — de a közpénzügyi hivatalnak és a kormánymegbízotti hivatalnak is átküldött —, 3553-as iktatószámot viselő átirat úgy fogalmaz, hogy a Tamás Sándor vezette intézmény ,,a lehetőségek mértékében" 425 000 lejjel egészítse ki az önkormányzat költségvetését. Az áfából visszaosztott pénzből 110 000 lejt igényelt Barót polgármestere a társadalmi segélyek fedezésére, 35 000-et pedig fűtéstámogatásra, a helyhatósági választások költségeinek fedezésére nyolcvanezer lejt, a folyó költségek fedezésére kétszázezer lejt. Indoklása szerint azért kényszerül erre, mert a tanács elutasította az adóemelésre vonatkozó javaslatát, a drágulások miatt pedig egyre nehezebben tudja kifizetni a tanintézmények közköltségszámláit és a közvilágítás árát, illetve fedezni a PHARE-nál és a Román Szociális Fejlesztési Alapnál nyert pályázatok önrészét. A dokumentum végén Nagy István nem felejti el megemlíteni, hogy az általa vezetett város azon kevés település közé tartozik, mely áprilisban egyetlen lejt sem kapott a kormány tartalékalapjából költségvetés-kiegészítésként.
Az átiratra csak a pénzügyi hivatal válaszolt, s aláíróinak véleménye szerint a társadalmi segélyek fedezésére Nagy István túl magas összeget kért, ezért méltánytalannak tartják igényét, viszont levelüket úgy zárják, hogy az állami költségvetés módosítása esetén számon tartják a baróti önkormányzat kérését.
Nagy István az augusztus 8-án kelt, 2734-es számot viselő okiratban némi módosítással (immár nem tart igényt a szociális segélyek és a fűtéstámogatás fedezésére) ismét azon okokról ír, amelyeket két hónappal ezelőtt is megfogalmazott. Választ ezúttal is a pénzügyi hivatal ad: néhány sorban kifejtik, hogy a törvény értelmében ők csak a pénz folyósítói, és nem elosztói, viszont Nagyot ismét arról biztosítják, hogy kérését nem felejtik el.
Október 31-én Nagy István már nem Tamás Sándorhoz, hanem a prefektusi hivatalhoz fordul segítségért. György Ervin kormánymegbízottól azt kéri, támogassa Barótot abban, hogy a kormány tartalékalapjából folyó költségeinek, illetve néhány javítás fedezésére egymillió lej költségvetés-kiegészítésben részesüljön. Mint írja, már többször fordult segítségért a megyei tanácshoz, de az sosem vette figyelembe Barót igényeit, amikor összeállították a kormányhoz felterjesztett iratcsomót. A továbbiakban Nagy megemlít egy Tamás Sándorral való októberi találkozást, amely során — mint fogalmaz — az derült ki: a megyei intézmény vezetője tisztában van azzal, hogy Barót a kormány tartalékalapjából az elmúlt három esztendőben egyetlen lejt sem kapott költségvetés-kiegészítésként. A kért egymillió lej felét közvilágításra, folyó költségek, szolgáltatások és a fűtésszámlák fedezésére, a másik részét pedig járdák és utak karbantartására és a pályázatok önrészének fedezésére költené.
György Ervin november 3-án kiáll az erdővidéki kisváros mellett, és Tamás Sándornak küldött levelében azt írja: bár a 2008-as költségvetés 1,3 millió lejjel kisebb, mint a tavalyi, az alkalmazottak bére és az energiahordozók ára nőtt, és több olyan pályázat is érvényben van, melynek önrészét hamarosan biztosítani kell, Barót mégsem részesült költségvetés-kiegészítésben; ezért kéri a megyei tanácstól, fontolják meg, és anyagi lehetőségeikhez mérten segítsenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.