A megnyitón Rákosi Árpád polgármester üdvözlő szavait Székely Géza, a kiállítás szervezője és kurátora olvasta fel, ezt követték a Jánó Kinga népdalénekes által szívbemarkolóan előadott csángó siratók, illetve Éltes Barna szobrászművész tilinkójátéka. A kiállított alkotásokat Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatta.

A tárlat összesen 27 képzőművész és fényképész csángóföldi tapasztalatait tárja a közönség elé azzal a határozottan megfogalmazott céllal, hogy – az ötletgazdát, Székely Gézát parafrazálva – szellemileg építkezhessünk a csángómagyarság küzdelmekkel teli életvitelének több látószögből való tanulmányozása és e népcsoport gyors ritmusban átalakuló hagyományos életmódjának hiteles bemutatása által. Az Erdély különböző településein élő és alkotó művészek közül jelen kiállításon a grafikusok és a fényképészek vannak túlsúlyban, de néhány festmény, szobrászati alkotás, sőt, még tűzzománckép is szerepel a bemutatott munkák között.

Az elsősorban néprajzi vonatkozású témából adódóan a csángó magyarok életmódját, mindennapjainak nehézségeit, a két kultúra határán való egyensúlyozást legjobban talán fényképek segítségével lehet megkapóan és valósághűen dokumentálni, erre vállalkozott például a moldvai és gyimesi csángókat fotózó Ádám Gyula, Barabás Zsolt, Bálint Zsigmond vagy a barcasági csángókat megörökítő Magdó István és Moldován Mihály. A portré- és szociofotók mellett megtekinthető egy-egy konceptuálisabb alkotás is (Balog Zoltán és Taierling Péter munkái).

Egy másik fontos témakör a jellegzetes csángó ünnepek, hagyományos közösségi események, amelyek Csutak Leventét vagy Moldován Mihályt (a hétfalusi csángók ősi legénytáncát, a boricát fényképezte) is megihlették. A csángó életmód szerves eleme a vallásosság, a katolikus hit gyakorlása, így e tárlaton számos alkotás ábrázolja a csángó Madonnákat (Bara Barnabás szobrai), keresztfákat, templomokat, az Istennel való szoros kapcsolatot (Vetró András Égi disputája) és a népi vallásosság különböző formáit. Székely Géza linómetszetei közül a Felfüggesztett múlt című a vállfára akasztott keptárokkal a hagyományok elvesztésére, felfüggesztésére utal – ennek tragikumát a színkezelés és a vonalak felkavaró tobzódása is fokozza. Sárosi Csaba monotípiái szintén a csángó magyar nép identitás kérdéseit feszegetik. Néhány alkotás (például Bartha Árpád, M. Lovász Noémi, Deák Barna, Ábrahám Jakab munkái) a csángó erdős-dombos vidéket stilizáltan, meseszerű tájképzetek formájában jeleníti meg, Vajna László és Albert Levente festményein a színelemekre és absztrakt formákra bontott látványt szintén a
csángó táj ihlette.

Az augusztus 25-ig, munkanapokon 10–16 óra között látogatható tárlat megérdemel egy csernátoni látogatást a művészetkedvelők részéről, hiszen számos alkotás mély benyomást tesz a szemlélőre, és remélhetőleg arra sarkallja majd a látogatókat, hogy jobban megismerjék a csángó magyarok hagyományos életmódját és kultúrájuk értékeit.

Bordás Beáta