A Kolozsvári CFR egyértelmű vereséget szenvedett a Crvena zvezda otthonában az Európa-liga playoffkörének első mérkőzésén. A szerb csapat tetemes előnyt dolgozott ki a jövő csütörtöki kolozsvári visszavágóra, így fél lábbal már a főtáblán érezheti magát.
A belgrádi Rajko Mitić Stadionban a házigazdák már a 4. percben vezetést szereztek, Alekszandar Katai lövését még védte Giedrius Arlauskis, ám a kipattanót Milan Pavkov az üres kapuba fejelte. A korai találat megzavarta Marius Șumudică csapatát, viszont idővel kiegyenlítetté vált a játék, majd a játékrész második felében többet birtokolták a labdát a vendégek. Szünet előtt beszorították a szerb együttest, amely egy labdaszerzést követő ellentámadásba lendült, Pavkov előkészítését pedig Katai 10 méterről a bal alsóba továbbította.
A második félidőben a hazai gárda játszott mezőnyfölényben, míg a kolozsvári csapatnak 45 perc alatt csak egy kaput eltaláló kísérlete akadt. A szépítő gól megszerzésére hajtó CFR egyik hibáját kihasználva El Fardou Ben Nabouhane a kapuba bombázott. A Kolozsvár játékosai a hátralévő időben tehetetlenek voltak, a 77. percben pedig negyedszer is betalált a hazai együttes, szöglet után Mirko Ivanić bólintott a hálóba. A hajrában szépíthettek volna a vendégek, a csereként beállt Denis Alibec lövése a keresztlécről pattant ki.
Eredmény, Európa-liga, playoffkör, első mérkőzés: Crvena zvezda–Kolozsvári CFR 4–0 (gólszerzők: Pavkov 5., Katai 38., Ben Nabouhane 68., Ivanić 77.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.