A fogyasztók minden eddiginél több veszélynek vannak kitéve a termékhamisítás miatt – közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) az MTI-vel. Az európai polgárok és a szellemi tulajdon című 2020-as tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól.
A tanulmányban rámutatnak arra, az európaiak 9 százaléka állította, hogy valamilyen hamisítványt vetettek meg vele, de ezen belül az uniós tagállamok között jelentős különbségek vannak. A félrevezetett fogyasztók aránya Magyarországon 15 százalék, Bulgáriában 19 százalék, Romániában 16 százalék, a legalacsonyabb számokat az EU-n belül Svédországban (2 százalék) és Dániában (3 százalék) mérték.
Idézik, hogy az Eurostat adatai szerint 2020-ban az európaiak több mint 70 százaléka vásárolt online, de a hamisított termékekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is fontos szempont az uniós polgárok számára.
Ismertetik, hogy a hamisítványok az uniós behozatal 6,8 százalékát teszik ki 121 milliárd euró értékben, és szinte minden ágazatot érintenek, köztük a kozmetikumok és a játékok, a bor és más italok, az elektronikai termékek, a ruházat, de még a növényvédő szerek területét is. Hangsúlyozzák, a hamisítványok a fogyasztókra súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthetnek a veszélyes vegyi anyagoknak kitettség, de más veszélyforrások miatt is.
A közleményben Christian Archambeau, az EUIPO ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-19 világjárvány felnagyította a szellemi tulajdont érintő bűncselekmények problémáját, mivel megemelkedett a polgárok egészségére és biztonságára további veszélyt jelentő hamis gyógyszerek és egészségügyi termékek száma.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.