Szent István ereklyéje a középkor óta különös tiszteletnek örvendett. Hartvik püspök legendája szerint a Székesfehérvárott eltemetett István épen maradt jobbját egy Merkur nevű őrkanonok tulajdonította el és vitte Bihar megyei családi monostorába. László király az ereklye nyomára bukkanva a Berettyó partján apátságot alapított annak őrzésére.

A Szent Jobb később Székesfehérvárra, majd a török korban kalandos úton Raguzába, a mai Dubrovnikba került. Bizonyosan tudjuk, hogy 1590-től már az ottani domonkosok őrizték nemzeti ereklyénket, amely egyre több zarándokot vonzott a városba. A Szent Jobb visszaszerzésére először I. Lipót magyar király, Mária Terézia nagyapja tett kísérletet 1684-ben.

A sikertelen vállalkozás után közel száz évet kellett várni arra, hogy a raguzai domonkosok megváljanak a féltve őrzött ereklyétől. A feledésbe merült Szent Jobb a 18. század második felében került ismét az érdeklődés középpontjába. Mária Terézia 1768-tól többször is próbálta elérni visszaszolgáltatását, ám eredménnyel csak akkor járt, amikor az orosz fenyegetéstől hozzá forduló várost pártfogása alá vette. 1771-ben Raguza vezetése, miután a domonkosoktól megváltotta, Mária Teréziának ajánlotta fel az ereklyét.

A májusban Bécsbe érkezett Szent Jobb Budára szállítását és az esemény méltó ünneplését hosszas előkészületek előzték meg, melyben az uralkodónő is aktívan részt vett. A schönbrunni császári palota templomában kilenc napig köztiszteletre kihelyezett ereklyét július 15-én, hétfőn díszes kísérettel indították útra Magyarországra, amelyben Hadik János testőrkapitány mellett hat magyar nemes testőr is részt vett.

Először Győrben, majd a pannonhalmi apátságban helyezték el az ereklyét, ahol a hívők – az uralkodónő kívánságára – három napig tehették tiszteletüket. A Szent Jobb szombaton érkezett Budára, ahol gondosan előkészített többnapos ünnepség kezdődött. Először a Nagyboldogasszony-templom oltárán helyezték el két gyertya közé, ahol a Szent István-napi matutinum után két testőr őrizete mellett egész éjjelre biztosították a hívek virrasztását.

Vasárnap reggel a 8 órai misét és magyar nyelvű prédikációt követően harang-, trombita- és dobszó kíséretében, ünnepélyes menetben szállították át Szent István ereklyéjét a Nagyboldogasszony-templomból a budavári palota – akkor még álló – Szent Zsigmond-kápolnájába. A felvonulásban részt vett a budai lakosság, az ifjúság, a polgárság, szerzetesek és papok, valamint a Mária Terézia által előző évben a budai palotába telepített angolkisasszonyok. Őket követték a Szent Jobb őrei és az ereklyét állványon hordozó négy pap. A körmenetben az ország olyan jeles egyházi és világi személyiségei is képviseltették magukat, mint gróf Grassalkovich Antal pozsonyi kamarai elnök, Hadik András lovassági tábornok vagy Migazzi Kristóf bíboros, bécsi érsek. A menetet a sorfalat álló katonaság biztosította, amely a Te Deum felcsendülésekor elhangzó díszlövésért is felelt.

Miután a menet megérkezett a Zsigmond-kápolnába, a királyi biztosként érkező Grassalkovich és Hadik a királynő képviseletében átadta az ereklyét Scheiner Jánosnak, a Szent Zsigmond káptalan prépostjának és Hohenfeld Katalinnak, az angolkisasszonyok elöljárójának, akik fogadalmat tettek az apostoli királyi címmel rendelkező Mária Terézia által rájuk bízott Szent Jobb lelkiismeretes őrzésére. A Szent Jobb oltárra helyezése után Te Deum, német nyelvű szentbeszéd és szentmise következett. Délután 3 órakor nyilvános tiszteletre helyezték ki az ereklyét, melyet csak az ünnepségek végén, július 23-án este zártak el a nyilvánosságtól.

Mária Terézia a Szent Jobb Magyarországra érkezésére évenként ismétlődő ünnepségsorozattal kívánta emlékeztetni alattvalóit, melynek költségeire alapítványt hozott létre. Erről tanúskodik az a bársony kötésű, reneszánsz motívumokkal díszített pergamen oklevél, melyet 1772. augusztus 7-én Bécsben állított ki az uralkodónő.

A diploma szerint évente hat alkalommal kell biztosítani a Szent Jobb nyilvános tiszteletét: Szent István ünnepén (augusztus 20.) kilenc napig, Szent Imre ünnepén (november 5.) három, Szent László napján (június 27.) egy, a Szent Jobb Budára érkezésének évfordulóján (július 21.) három, visszaszerzésének évfordulóján (május 29.) három, Buda visszafoglalására (szeptember 2.) emlékezve egy napig.

Az oklevél nemcsak az ünnepségek időpontjával, hanem azok formájával és költségeivel is foglalkozik. Szent István kilencnapos ünnepét például ettől fogva vesperással, szentbeszéddel és énekkel fogják kezdeni, s az azt követő nyolc napon hat-hat presbiter fog misézni. A papság, a zenei kíséret, a templomőrök és a kellékek finanszírozására évi 300 forintot szánt a királynő, melynek fedezésére 7500 forintos alapot helyezett el a magyar kamaránál. Ennek éves kamata volt hivatott biztosítani a kívánt összeget. A rendelet záró sorai jól tükrözik Mária Terézia szerepét a Szent Jobb kultuszának megőrzésében: az alapítványt Szent István király jobbjának örök emlékére hozza létre, remélve, hogy trónutódai is majd fenntartják azt. Az oklevélre függesztett rózsafa tokban uralkodói középpecsét látható.
Mária Terézia számtalan más módon is hozzájárult Szent István emlékének megőrzéséhez. Augusztus 20-át országos ünneppé nyilvánította, a Szent Jobb hazahozatala emlékére érmét veretett, s az ünnepségsorozatot kísérő latin, magyar és német nyelvű imák, énekek és ismertetők terjesztéséről is gondoskodott. Az 1771. évi nyári ünnepségre nyomtatott füzet az 1484-ből származó esztergomi missale könyörgése és himnusza mellett a Szent Jobb tiszteletére írt Ó, dicsőséges Szent Jobbkéz kezdetű 22 versszakos éneket is tartalmazza.

Szent István kézereklyéjének Raguzából történő hazaérkezésében nem kis szerepe volt Pray György jezsuita történész kutatásainak. 1771-ben megjelent, a királynőnek ajánlott latin nyelvű, számos forrásközlést tartalmazó munkájában a Szent Jobb viszontagságos történetét írta meg 1771-ig. Azt, hogy Szent István ereklyéje egészen a 20. századig nem kis utat fog még bejárni, nem sejthette.

Szirtes Zsófia (MNL OL)