A Dolina című játékfilm bemutatásával kezdődött meg Sepsiszentgyörgyön kedd este a harmadik alkalommal szervezett Kortárs Magyar Filmnapok rendezvénysorozat. A vetítésre, illetve az azt megelőző, a film díszletterveiből összeállított kiállításra az egykori szentgyörgyi Művész moziban került sor, amely mostanra minden — jégverem, klub, korhoz igazodó partihelyiség —, csak nem filmszínház.
A villanásnyi megnyitón Lázár-Prezsmer Endre emlékeztetett, hogy a Dolina készítésében számos szentgyörgyi alkotó is részt vett — színészek, gyártásvezető, díszlettervező stb. —, majd Damokos Csaba a hargitafürdői, rendkívül látványos díszletről, azaz a filmbéli város (Bogdanski Dolina) felépítéséről beszélt. A vetítések szombatig tartanak, az utolsó napon két gyermekfilm is látható. A filmnapok — mindamellett, hogy igen figyelemreméltó rendezvény — ebben a pillanatban leginkább felkiáltójel értékű: kellene egy tisztességes mozi ennek a városnak!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.