Három Európa-kupás buboréktorna után a hatszoros Román Kupa-győztes és ötszörös bajnok Sepsi-SIC újabb sportdiplomáciai sikert könyvelhetett el: a napokban a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség arról döntött, hogy a Sepsi Aréna ad otthont a női kosárlabda Euroliga két selejtezőturnéja egyikének. Csütörtökön délben a németországi Freisingben kisorsolták az Euroliga és az Európa-kupa csoportkörét, illetve fény derült a szeptember 21–23. között esedékes sepsiszentgyörgyi selejtező programjára is.
A pályán elért remek eredmények mellett – hatodik Román Kupa-siker, ötödik bajnoki cím, csoportelsőség és negyeddöntős szereplés az Európa-kupában (Ek) – a megyeszékhelyi Sepsi-SIC idei éve sportdiplomáciai sikerekről is szólt, hiszen 2021 első felében Sepsiszentgyörgy az öreg kontinens egyik kosárlabda-fővárosa volt. Januárban a Sepsi Arénában rendezték meg az Ek szentgyörgyi érdekeltségű csoportjának körmérkőzéses tornáját, majd márciusban a sorozat kiesős szakaszának egy-egy nyolcad- és negyeddöntős buboréktornája zajlott le Háromszéken. A napokban klubunk közösségi oldalán jelentette be, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség kedvezően bírálta el újabb torna lebonyolítására benyújtott pályázatát, és ennek köszönhetően a Sepsi Aréna adhat otthont az Euroliga (El) egyik selejtezőjének. Így a Sepsi-SIC csapata hazai pályán küzdhet meg a magyar Atomerőmű KSC Szekszárddal és a török Bellona Kayseri Basketbollal az El-főtáblára való jutásért. A torna mérkőzései szeptember 21–23. között lesznek.
Az El és az Ek csoportkörének csütörtöki sorsolásán eldőlt, hogy a sepsiszentgyörgyi torna első napján a Kayseri és a Szekszárd találkozik egymással, a másodikon a Sepsi-SIC a magyar csapattal harcol a győzelemért, míg az utolsón a zöld-fehérek ellenfele a török gárda lesz. Mint ismeretes, a csoportgyőztes az El-főtáblára jut, a második és harmadik helyezett az Ek-ban folytatja.
Amennyiben a Sepsi-SIC sikerrel abszolválja a szentgyörgyi turnét, Zoran Mikes tanítványai az El A-csoportjában folytatják tovább, ahol a címvédő orosz UMMC Jekatyerinburg, a spanyol Avenida Salamanca, az olasz Reyer Venezia, a cseh USK Praha, a francia Lattes Montpellier, a lett TTT Riga és az orosz MBA Moszkva lesz az ellenfelük. Ha a zöld-fehér mezes lányok a második helyen végeznek, az Ek B jelzésű négyesében a magyar Uni-Győr, az ukrán BC Prometey, valamint a török Elazig Il Özel Ideraspor és a görög PAOK párharcának győztesével játszanak. Azonban, ha együttesünk a harmadik lesz, akkor a D-csoportban az izraeli Neve David Ramla, a török Nesibe Aydin, illetve a magyar PEAC-Pécs és a görög Niki Nefkada közti összecsapás nyertese ellen léphet parkettre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.