Hosszú kihagyás után készülnek versenyre a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsszakosztályának sportolói, akik a soron következő három hétben több megmérettetésen is részt vesznek. Első viadaluk a fővárosban lesz, ahol a háromszéki dzsúdósok a Bukarest Kupa nevet viselő nemzetközi versenyen lépnek tatamira.
Sikeres edzőtáboron vannak túl a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsszakosztályának sportolói, akik az elmúlt másfél évben hol a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, hol pedig a pénzhiány miatt maradtak le a megfelelő felkészülésről és a versenyekről. A céhes városbeli sportiskolások edzője, Veres László érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, hogy augusztus 15-től egy maroknyi dzsúdóssal Hargitafürdőn napi edzéssel készültek a 2021-es idény hátralévő részére. Az éremkovács szakember azt is elmondta, hogy a hétvégén Bukarestben az U12–16-os korosztály számára tartanak egy nemzetközi viadalt, amelyen a felső-háromszéki sportklub hét cselgáncsozójával vesz részt. Ezt követően sportolóink szeptember 11-én Szatmárnémetiben vendégszerepelnek, ahol egy újabb ifjúsági megmérettetés vár rájuk.
„Meglepően jó edzőtáboron vagyunk túl. Hargitafürdőn jó időben, jó feltételek mellett készülhettünk és úgy érzem, mind technikailag, mind fizikálisan készen állunk a szezon hátralévő részére. Nem tudom, hogy milyen eredménnyel zárjuk a bukaresti versenyt, hiszen a csapatom nagy része tavaly március óta nem versenyzett” – jelentette ki Veres.
A Nagy Mózes SK cselgáncsozói közül ketten is ott vannak a kolozsvári Közösségért Alapítványnak a MOL Románia támogatásával meghirdetett MOL Tehetségtámogató program 2021-es, tizenhatodik kiírásának nyertesei között. A sepsiszentgyörgyi Balogh Hanna és a kézdiszentléleki Tamás Gábor kiemelkedő teljesítménye révén ért el jó eredményeket országos és nemzetközi versenyeken, s szakmai fejlődésük, pályafutásuk folytatása érdekében anyagi támogatásban részesültek. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.