Másodjára is kénytelen volt kiírni a versenytárgyalást Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy kivitelezőt találjon a Gábor Áron utca részét képező, a Kórház utca fölött áthaladó felüljáró korszerűsítésére, mivel első alkalommal nem került jelentkező – közölte Antal Árpád polgármester.
Az 1970-es évek elején épült, 36,8 méter hosszú és 11,5 méter széles híd eléggé megrongálódott. Nem csak a korlátjai vannak rossz állapotban, hanem a műszaki vizsgálat során kiderült, hogy a teljes szerkezetet fel kell újítani. Amint arról beszámoltunk, az önkormányzat már 2019-ben kezdeményezte a rendbetételt. Az akkor elhangzottak szerint a beruházás becsült költsége 2,1 millió lej, és ebből nem csupán a forgalmas felüljárót korszerűsítik, hanem rendbe teszik az egyik lábánál levő gondozatlan területet is, ahol 11 új parkolóhelyet alakítanak ki. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.