Erdélyi magyar startupversenyFiatal vállalkozók újszerű ötleteit díjazzák

2021. augusztus 25., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Még egy hétig, augusztus 31-ig nevezhetnek be a fiatal erdélyi magyar vállalkozók a MaStart erdélyi magyar startupversenyre, melyet szeptember végén első alkalommal szervez meg a Maros megyei vállalkozók szervezete, a St. Georgius Manager Club, valamint a cegek.ro vállalkozói portál. A megmérettetés részleteit tegnap délelőtt ismertették Sepsiszentgyörgyön.  

A verseny népszerűsítését Háromszéken felvállaló Junior Business Club vezetője, Karácsony Zsolt elöljáróban elmondta, fontosnak tartják felkarolni a fiatal vállalkozókat, illetve olyan lehetőségeket teremteni számukra, melyek fejlődésüket elősegítik. Rámutatott, szervezetük sok programban vállalt partnerséget, mindig készek azoknak a kezdeményezéseknek a népszerűsítésére, melyek a fiatal vállalkozók javát szolgálják. A MaStart verseny kapcsán megjegyezte: mivel Erdély-szintű megmérettetésről van szó, fontos, hogy ebből a háromszékiek se maradjanak ki, így arra buzdítanak minden fiatal vállalkozót, hogy nevezzenek be, „hiszen ez többről szól, mint pénzdíj elnyeréséről”, kapcsolatteremtésre, üzleti lehetőségek kiaknázására egyaránt alkalmas a rendezvény.  

A St. Georgius Manager Clubot képviselő Boér-Markó Orsolya, a MaStart projektmenedzsere kifejtette, a verseny 18–35 év közötti erdélyi magyar vállalkozóknak szól, akik 2017. január 1. után hozták létre vállalkozásukat, illetve azoknak, akik most gondolkodnak azok létrehozásáról. Olyan termékekkel, szolgáltatásokkal lehet a mezőnybe kerülni, melyek új, korszerű dolgokat hoznak a régióba, így fontos kritérium az innováció, a fenntarthatóság, a zöld szemlélet, „azaz minden más, amit itt innovációnak tekinthetünk Erdélyben”. A megmérettetés tulajdonképpen válasz a jelenlegi járványhelyzetre, „szerettük volna, ha a fiataloknak nem megy el a kedvük attól, hogy belevágjanak az üzleti életbe, akkor sem, ha a helyzet másképp diktálná” – fogalmazott a projektmenedzser.

Rámutatott, az elmúlt időben sok olyan kezdeményezés született, amiben a St. Georgius Manager Club is részt vett, „szeretnénk Erdély-szinten a gazdasági kapcsolatokat jobbá, eredményesebbé tenni, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a székelyföldi megyék gazdasági stratégiájában valamelyest összefogás jöjjön létre” – fejtette ki. Hozzáfűzte, a MaStart programot másfél hónapja hirdették meg, első körben csak Maros megyére tervezték, ám a kezdeményezők hamar rájöttek, sokkal nagyobb a lehetőség, ha Erdély magyarlakta területein buzdítják a fiatalokat, hogy induljanak a versenyen. Nem csak az a cél, hogy a jelentkezők egyszeri alkalommal ismertessék, felvállalják munkájukat, hanem az is, hogy ismerkedjenek, találkozhassanak azokkal, akik esetleg segíthetik vállalkozásaik fenntarthatóságát. Ezért a versenyen a fiatalok befektetőkkel is találkozhatnak, de „business expót” is szerveznek, mely egyfajta ugródeszkaként munkájuk, vállalkozásaik népszerűsítését szolgálja.

Boér-Markó Orsolya jelezte, nem csupán a versenyre, hanem egy egész hetes rendezvénysorozatra készül szeptember végén a Maros megyei vállalkozók szervezete, ennek utolsó két napján tartják a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciát is, melynek gálaműsorában szervezik a MaStart döntőjét.

A MaStartra szeptember 23–24-én kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében, jelentkezni augusztus 31-ig lehet, az üzleti tervek beküldésének határideje pedig szeptember 15. A  döntőbe jutó startupok élő közvetítésben mutatják be pályázatukat. A kétfordulós versenyre beérkező anyagokat tapasztalt vállalkozókból álló szakmai zsűri – melynek tagja Gregor Roy Chowdhury-Mikes gróf is, az újonnan létrejött Erdélyi Befektetési Alap képviselője – és a közönség szavazatai alapján  értékelik. A három legjobbnak bizonyuló versenyző pénzjutalomban részesül, amelyet a vállalkozására kell fordítania. Az első díj 20 ezer, a második 15 ezer, míg a harmadik 10 ezer lej. Az anyagi támogatásokon kívül a St. Georgius Manager Club tagjai mentorprogramot biztosítanak kiemelkedő start­upok számára. Az érdeklődők további részleteket a megmérettetés honlapján érhetnek el: mastartverseny.com.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2021-08-25: Magazin - :

Kerekedőben: véget ért a 12. Kolozsvári Magyar Napok

Vasárnap véget ért a 12. Kolozsvári Magyar Napok, mely az enyhülő járványügyi korlátozások közepette ismét fejlődő pályára állt – írják a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület fesztivál­összegző közleményében.
2021-08-25: Pénz, piac, vállalkozás - :

Autóipari beruházás Debrecenben

Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás részeként Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.