Túl felszínes megválaszolása lenne a kérdésnek, ha csak annyit mondanánk, hogy a szabadtéri rendezvény egyedisége. Meggyőződésem, hogy az igazság ennél mélyebben keresendő. Míg a hagyományos templomi összejövetel megszervezése, levezetése eléggé papközpontú, és így nagyjából egy-két emberre hárul, a hegyen tartott istentiszteletünk megszervezéséhez, lebonyolításához több szolgálattevőre is szükség van. Tekintettel arra, hogy a feljutás nehézkes és nem mindenki tudja egyénileg megoldani, az istentiszteleten való részvétel előszervezést igényel. Rá kell készülni, adott esetben meg kell kérdezni ismerőst, rokont, hogy ki szeretne részt venni, és van-e szükség arra, hogy a szállításban segítsünk. Meggondolandó, hogy milyen lenne, ha a hagyományos istentiszteletet is ilyenszerű szervezkedés előzné meg, ha a családfő számba venné, hogy az övéi közül kik azok, akik másnap részt szeretnének venni rajta. A havasi istentisztelet szervezésébe szinte mindenki bekapcsolódik: van, aki a szállításban segít, van, aki a padokat állítja fel, van, aki a szószéket díszíti ki, van, aki az istentiszteletet követő szeretetvendégséget készíti elő, fát hoz, tüzet rak stb. Szintén fontos tényező, hogy az istentisztelet végzetével nem széledünk szét, hanem együtt készítjük és fogyasztjuk el az ebédet, beszélgetünk, kirándulunk, egyszóval igazán megéljük a közösséget, és megtapasztaljuk azt, amit Pál apostol az 1 Korinthus 12-ben úgy fogalmaz meg, hogy Krisztus testének tagjai vagyunk, és szükségünk van egymásra.

Az istentisztelet, legyen az templomban vagy azon kívül, akkor válik valóban az Isten tiszteletének alkalmává, ha annak nemcsak élvezői, hanem aktív résztvevői tudunk lenni. Isten legyen ebben segítségünkre!

Roth Levente