Közösségi oldalakon található videofelvételek tanúsága szerint továbbra is ezrek vártak a kabuli repülőtér körül tegnap annak reményében, hogy egy áttelepítős repülőjárattal elhagyhatják Afganisztánt.
A közösségi médiafelületeken több kép és videó is napvilágot látott a kabuli reptérnél táborozó ezrekről. A felvételeken több száz afgán várakozott a repülőtér melletti vizesárokban, néhányan derékig vízben állva. Az egyik feltöltött videón az látható, hogy egy férfi felmászik a vizesárok falán, de két katona visszalöki őt.
Egyes országok elkezdték más helyszínekről begyűjteni állampolgáraikat, és onnan szállítják őket a repülőtérre, tekintettel a légikikötő bejáratainál uralkodó kaotikus állapotokra. Az amerikai áttelepítős listán szereplő két személy a német hírügynökségnek elmondta, hogy az afgán főváros egy meghatározott pontján kellett megjelenniük, és onnét páncélozott járművek konvojával vitték ki őket a repülőtérre.
Másfél héttel Kabul tálib megszállását követően az Afganisztánból való katonai kimenekítés lehetősége már csak néhány napig áll fenn. Joe Biden amerikai elnök kitart az eredeti terv mellett, hogy az amerikai csapatok kivonását augusztus 31-re befejezik, és kedden sem tántorították őt el az európai szövetségesek kérései, hogy biztosítson több időt a kabuli repülőtérről zajló áttelepítésre.
Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei már korábban bejelentették, hogy tartják magukat az amerikaiak ütemezéséhez afganisztáni katonai műveleteik felszámolásában. Ha az amerikai csapatok elhagyják a kabuli repülőteret, az Afganisztánt irányító tálib vezetés uralma alatt a légikikötő biztonságát már nem lehet tovább garantálni a későbbi kimenekítések érdekében – emlékeztet jelentésében a német hírügynökség.
A tálibok egyik szóvivője a dpa kérdésére megerősítette, hogy nem gyülekezhetnek a repülőtér közelében azok az afgánok, akik nem rendelkeznek az országból való távozást lehetővé tevő papírokkal. A kabuli német nagykövetség által szerdára virradó éjjel küldött levél szerint Németország még további evakuációs repülőjáratokat tervez küldeni Afganisztánba a német hadsereggel, a Bundeswehrrel karöltve, valamint más, baráti államokkal együttműködésben.
Mindemellett további konkrét megoldási lehetőségeket is vizsgálnak, hogy a menekülők elhagyhassák az országot. Az utóbbi napokban a diplomáciai körök tájékoztatása szerint a légi járatok mellett számosan szárazföldön is elhagyhatják Afganisztánt harmadik országok felé, ahonnét Európába repülhetnek. Továbbra is nyitva áll például mindkét, Pakisztán felé vezető határátkelőhely, bár az afgánoknak vízumra van szükségük a szomszédos országba való belépéshez.