A háromszéki csapat vasárnap gólhelyzetekben gazdag mérkőzésen osztozkodott a pontokon az FC Botoșani együttesével a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Az első félidőben Leo Grozavu legénysége uralta a találkozót, viszont a piros-fehér mezesek csak a 89. percben tudtak egyenlíteni. A Sepsi OSK másfél hónapja képtelen nyerni, továbbra is a rangsor második felében tartózkodik, jelenleg a 12. helyet foglalja el.
A házigazdák az első negyedórában beszorították ellenfelüket, sorra dolgozták ki a veszélyes helyzeteket, azonban a vendégek kapusa elemében volt, nagyokat védett. Eduard Pap bravúrral hárította Nicolae Păun és Cvetelin Csuncsukov lövését, majd szögletre tolta Branislav Ňinaj próbálkozását és könnyedén fogta Cătălin Golofca lehetőségét. A folytatásban a moldovai együttes kiszabadult a szorításból, azonban továbbra is veszélytelen volt Niczuly Roland kapujára.
A Sepsi OSK a 39. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Pap ezúttal Csuncsukov helyzeténél mentett, a kipattanót pedig szintén a bolgár csatár továbbította kapura, amelyet a gólvonal közelében helyezkedő Joyskim Dawa szögletre mentett. Az első félidőben a sok lehetőség ellenére a gólszerzés elmaradt, majd a szünet után kiegyensúlyozottabbá vált a mérkőzés, sőt, helyenként a Botoșani játszott veszélyesebben.
A 60. percben Andrei Dragu lövése a bal kapufáról pattant vissza, ezt követően pedig Hervin Ongenda próbálkozását kapu fölé tornászta Niczuly Roland, aki nem sokkal később már tehetetlen volt. A francia csatár szöglete után Bogdan Mitrea mellett Andrei Chindriș védhetetlenül a bal felsőbe fejelt (0–1). A háromszéki kapus Mateus Santos erős lövését magabiztosan hárította, míg a másik oldalon Eder González lehetőségét védte a moldvai csapat kapusa.
A Sepsi OSK erőfeszítése a 89. percben érett góllá, Radoslav Dimitrov beadása után Dawa hibásan szabadított fel, a csereként beállt Andres Dumitrescu pedig közelről a hálóba bólintott (1–1). A hazai együttes a ráadásban a győztes gólt is megszerezhette volna, azonban Mitrea lövését a csereként pályára lépő Alin Șeroni szögletre mentette, így a csapatok történetük során ötödször játszottak döntetlent.
1. Liga, alapszakasz, 7. forduló: Sepsi OSK–FC Botoșani 1–1 (0–0).
Sepsiszentgyörgy, városi stadion, mintegy 1100 néző. Vezette: Kovács István (Nagykároly). Sepsi OSK: Niczuly – Tincu (González, 46.), Mitrea, Ňinaj, Dimitrov – Ștefănescu (Fofana, 70.), Păun (Bojić, 70.), Aganović – Tamás (Dumitrescu, 46.), Csuncsukov, Golofca (Aškovski, 63.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Botoșani: Pap – Braun, Chindriș, Racovițan, Dawa – Papa, Edjouma, Dragu (Țigănașu, 75.) – Santos (Șeroni, 90+2.), Ongenda (Fili, 76.), Silva (Mensah, 68.). Vezetőedző: Marius Croitoru. Gólszerzők: Dumitrescu (89.), illetve Chindriș (62.). Sárga lap: Ștefănescu (35.), Păun (51.), illetve Braun (9.), Papa (84.).
További eredmények, 7. forduló: FC Voluntari–Chindia Târgoviște 2–1 (gólszerzők: I. Gheorghe 25., Nemec 69., illetve D. Popa 49.), U Craiova–FC Farul 1–1 (gsz.: Bălan 48., illetve A. Petre 83. – tizenegyesből), FC Dinamo–FC Argeș 0–2 (gsz.: C. Tănase 10., 62.), FC Rapid–Craiova 1–2 (gsz.: Albu 15., illetve Marković 82., Koljić 90+1.), Kolozsvári CFR–FCSB 4–1 (gsz.: Omrani 30., Sigurjónsson 56., Deac 67., Alibec 73. – tizenegyesből, illetve Stoica 90.).
A rangsor:
1. CFR 7 0 0 13–4 21
2. Rapid 5 1 1 8–2 16
3. Botoșani 4 2 1 7–5 14
4. Farul 3 3 1 7–2 12
5. Craiova 4 0 3 9–8 12
6. Arad 3 2 1 6–3 11
7. FCSB 2 3 2 9–9 9
8. Mioveni 3 0 3 4–5 9
9. Voluntari 3 0 4 7–11 9
10. U Craiova 2 2 3 7–8 8
11. Argeș 2 1 4 6–6 7
12. Sepsi OSK 1 3 3 6–8 6
13. Târgoviște 1 3 3 5–7 6
14. Dinamo 2 0 5 6–11 6
15. Medgyes 1 1 4 4–8 4
16. Clinceni 0 1 5 5–12 1
A világbajnoki selejtezők miatt szeptember 10-ig szünetel a bajnokság, a Sepsi OSK legközelebb szeptember 13-án, hétfőn 21 órától a Craiova ellen lép pályára a Ion Oblemenco Stadionban.