A kegyelmi időszaknak számító nyári hónapok idején talán még nem mindenki érzi, a következő hetekben azonban mindannyian szembesülni fogunk azzal a túlzás nélkül brutális drágulással, amely az energiapiacon hónapok óta megkezdődött, és amelynek lám, még a szakemberek sem nagyon látják a végét. A folyamat januárban, az energiapiac liberalizálásakor kezdődött, a mintegy 20 százalékos áremelés már akkor sokaknak fájt, az elmúlt időszakban azonban egyes szolgáltatók a tarifák brutális növeléséről, esetenként a földgáz árának megduplázásáról tájékoztatták a fogyasztókat. Hogy mindez mit jelent az előttünk álló hónapokban, azt nem kell részleteznünk: milliók számára okozhat olyan mértékű többletkiadást a lakások kifűtése, amelyet egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak. Ráadásul az energiaárak növekedése szinte azonnal visszaköszön minden termék árában: többe kerül majd a kenyér, az élelmiszer, a különféle szolgálatatások – drágább lesz egyszóval az élet, s düböröghet a gazdaság, szárnyalhat mind magasabbra a nemzeti össztermék, ha az egyszerű embereknek olyan kiadások jelentenek egyre súlyosabb gondot, mint a fűtés.

Érzékelni látszik a helyzet súlyosságát Florin Cîțu miniszterelnök is, múlt héten afféle válságtanácskozást hívott össze több intézmény képviselőjének részvételével, megoldással azonban egyelőre nem rukkoltak elő. A parlamenti ülésszak szeptemberben kezdődik, akkor kerülhet majd a törvényhozás elé a sérülékeny fogyasztóról szóló törvény, a kormányfő pedig meglebegtette még, hogy az állami költségvetésből nyújtanának támogatást az energiaszámlákra nem csak az alacsony, de a közepes jövedelemmel rendelkezők számára is. A támogatás mértékéről, a jövedelmi küszöbről azonban egyelőre semmilyen konkrétumot nem árultak el, és ahhoz képest, hogy a probléma mennyire égető, igencsak lassúnak, tétovának tűnik a kormány.

Érthetetlen, hogy egy olyan országban, amelyben az igazságügyi törvényektől az adótörvénykönyvig mindent sürgősségi rendeletben szoktak szabályozni, egy ennyire fontos és sürgető probléma kapcsán miért kell a parlamenti eljárásra várni. És ugyanúgy érthetetlen, hogy a tűzoltás, a probléma rövid távú megoldásán kívül miért nem beszél szinte senki hosszú távú energetikai stratégiáról. Miként lehetséges az, hogy az amúgy jelentős földgáz- és más fosszilis energiatartalékokkal, vízi erőművekkel, atomerőművel rendelkező ország lakossága ennyire kiszolgáltatottá váljék a nemzetközi piaci viszonyoknak? Hol van az állam, ha ilyen éles helyzetekben nem igyekszik megvédeni polgárait, miféle állam az, amely nem képes kiaknázni, az itt élők javára fordítani saját nyersanyagforrásait?