TornaA négyszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szabó Kati újra itthon Zágonban

2007. július 19., csütörtök, Sport

Pénteken, július 13-án a Franciaország—Románia légi vonalon hazaérkezett Szabó Kati, Zágon minden idők leghíresebb polgára, aki egyedüliként világhírűvé tette Mikes Kelemen szülőfaluját, Kiss Manyi színművésznő gyermekkorának faluközösségét. Bukarestben Andi Vilara sportújságíró fogadta Katit és két gyermekét, Lorenzót és Zenót, és azonnal kivitte őket a Északi pályaudvarra, ahonnan vonattal jöttek egészen Brassóig, ott Kati bátyja, Öcsi várta, és hazaröpítette őket Zágonba.

Katival és gyermekeivel, na meg nővérével, Zitával Zágonban találkoztunk. Kati éppen készülődött — természetesen lelkiekben — az aradi, majd a dévai útjára. Aradon férje, Krisztián szülei várják, Déván pedig a szurkolók tábora, élükön a vezérrel. Jó ezt hallani, hogy lám-lám, Déván nem feledkeztek meg róla, ma is szeretik, és látogatása valóságos eseményszámba megy. Déván, ahol tornászpályafutásának egy részét töltötte, ma sem felejtették el, ma is a város legnagyobbjai közé sorolják — nem úgy, mint Zágonban — anélkül, hogy egy krajcárt is letegyen a dévai sportmozgalom asztalára, rendkívüli tisztelettel, hódolattal veszik körül.

Déváról Zágonba tér vissza, s újabb napokat tölt szülőfalujában azok köré­ben, akiknek van korrekt értékskálájuk, akik tudják, mit jelent a világ legjobbjának lenni, akik tudják értékelni Kati rendkívüli eredményeit, tudják értékelni a Kati egyszerűsége, szerénysége mögött meghúzódó — nem fitogtatott — világnagyságot. Azt a világnagyságot, aki elmondhatja magáról, hogy az olimpiai játékok — ez nem keverhető össze a vadászegylettel — történetében négyen vannak, akik egy olimpián négy aranyérmet szereztek, köztük a zágoni Szabó Kati. Hogy tetszik-e ez a község korifeusainak vagy sem, ez az igazság!!!

Kati tegnap a magyarországi sportújságírók egy csoportját fogadta, na és természetesen a Háromszék munkatársát is, aki csak azért jött, hogy megnézze, a Mikes-kertben az egy hónappal korábban a Magyar Olimpiai Akadémia tagjai — köztük az olimpiai bajnok Varga János — által felállított tábla áll-e még... Áll, abban az állapotban, ahogy Vargáék felállították...

Azzal a szavakkal váltunk el, hogy találkozunk a hónap végén, természetesen itthon, Zágonban. S ha csak egy mód is lesz rá, Kicsid Gábor, Derzsi Ede társaságában. Tudják, mindketten olimpiai versenyzők, világ- és Európa-bajnokok, érmesek.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 612
szavazógép
2007-07-19: Közélet - Fekete Réka:

Ellenőrzik egészségünket

A júliusban születettek közül sokan megkapták már a felszólítást, hogy jelentkezzenek egészségfelmérésre, és ezzel együtt a postás kézbesítette számukra a két szükséges nyomtatványt is. A családorvosi rendelőkben megkezdték a vizsgálatokat, naponta átlagban két órát szánnak az orvosok az országos program végrehajtására.
2007-07-19: Közélet - Szekeres Attila:

Furfangos számítógéptolvajok

A rendőrség elkapta azt a négytagú brassói csoportot, amely tíz betörést hajtott végre számítógép-szaküzletekbe Sepsiszentgyörgyön az utóbbi három hónapban.